túrázóna

Kezdeném azzal, hogy: véééégre!! Végre rávettem magam, hogy blogpunnyadásomból kitörve nekiveselkedjek és online útinaplónkba leírjam egy hetes bakonyi történetünket.

Úgy indultunk, hogy kemények vagyunk, megcsináljuk. Egy hétig megyünk minden cuccal, hahháá. Bizony ám. Nos, mint általában nálunk lenni szokott, a terven a gyakorlatban némileg most is módosítottunk.

Július 3-án délután motyóinkkal felpakolva boldogan siettünk a városi vasútállomásra.

Városlőd állomáson a pesti gyors épp annyira állt meg, hogy leugorjunk, majd a szemerkélő esőben elsétáltunk az első két napra szállásként szolgáló Iglauer Parkba, ami alapvetően egy gyerektábor. Volt is jó sok gyerkőc, pár tanár.....óriási zsibongás. Életszagú szálláshelyünk legeslegmagasabb pontján birtokba vettük a kibérelt faházat. Turistáskodni tökéletes, rettenetesen olcsó, a vizesblokk szépen felújított, tiszta, de aki kényelemre vágyik ne ide jöjjön. Kaja igényt min. egy nappal előre jelezni kell. Hopp. Első meglepetés. :-) Sebaj, madárlátta útiszecsóink megtették vacsira.

Reggel korán futás a buszra, Nagyvázsony a cél. A faluban leszállva felsétáltunk a kávézóig, itt komótosan megittuk a reggeli cappuccinót, áttanulmányoztuk a térképet és a vár felé vettük az irányt. Szeretem a nagyvázsonyi várat. Mivel nincs tőlünk annyira messze már irtó sokszor voltam itt, de még mindig jó. Ez volt a napi első pecsételő hely is.

Elbámészkodtunk a várban, meg is éheztünk, 11 óra múlt, így a várlábnál egy fogadóban megebédeltünk. Marha jól esett, Borsó sörözött, én jóllakottan elnyúltam az egyik kis filagóriában. Kb. fél egykor indultunk el a túrára. :-))

A késői kezdést kompenzálandó a sík szakaszokon tempós menetelésbe kezdtünk, így nem telt sok időbe és a fenti  ( és lenti) képen még csak távoli magaslatként látható Kab-hegyre értünk.

Felérve ez a csodás semmitmondó tv torony és társai fogadtak minket. Nem tudom mit vártam, de nem ezt. Pad, vagy piknikező hely hiányában elkezdtünk lesétálni az aszfaltúton és menet közben benyomtuk az ebédünket. Pecsételni konkrétan elfelejtettünk :-) Sok aszfaltút, majd "dzsindzsa" után beértünk Úrkút faluba. Ekkor már du. 4 5 körül volt, nem tudom pontosan, de gondoltuk már úgyis mindegy, beültünk hát a helyi kocsmába. :-)

Kis lazítás és pecsételés után folytattuk utunk a híres úrkuti őskarszt felé. Nagyon szép, érdemes megnézni.

Ekkor már egész késő délután volt, így a további szakaszt tempósan, felnőttesen nyomattuk. Kislődhöz közeledve átvágtunk egy tisztáson, ahol nagyon fura emberek nagyon fura nagy sátrakban még furább tevékenységet folytattak. Őszintén, gőzünk sincs mit csinálhattak, de én annyira féltem, hogy valami drogfeldolgozó telepre tévedtünk, hogy miattam szinte futva tettük meg a Sobri Jóska kalandparkig az utat. :-) 

Persze közben bizarabbnál bizarabb ötletekkel álltunk elő, hogy vajon mi a célja annak a sok fura dolognak, nagy vásznaknak, tölcséreknek, lavóroknak, mindenféle ásónak, meg hasonlóknak. Remélem vmi természetudományi kutatás volt csak. :-)

A Sobri Jóskánál már kopogott a szemünk, de a konyha zárva volt. Leintettünk egy bicajos csajszit, hogy hol van ABC, aki szegény röhögve visszakérdezett, hogy este 7-kor, itt? Sehol. Ups. És étterem? Hát van egy pizzéria Kislődön. Aha, külön történetet érdemlő módon megszereztük a számát, de hétfő náluk szünnap. :-) ilyen nincs! Hulla fáradtan, koszosan, izzadtan röhögve vánszorogtunk Városlőd felé. Közben a városlődi-kislődi vasútállomáson pecsét.

A lány azért adott egy tippet. A városlődi kocsmában hátha van hambi. Odaértünk. VOLT. 2 db. Pont. :-)

Ez volt életünk legtutibb hamburgere. Fáradtan, de elégedetten tértünk haza az Iglauerbe, ahol sajnos észrevettük, hogy Borsóban két kullancs is lapul. Szerencsére a táborozó gyerekeket pont kullancsellenőrizték, volt velük dokinő is, aki szakszerűen eltávolította mindkettőt. Ja, és a kullancskiszedő csodakanalacska nem ér szerintem semmit. Negyed órát bénáztam vele, mire erre rájöttünk. :-)

Az első szakasz hossza: 24,1 km

Eddig teljesítettünk összesen: 200,8 km-t - wow :-)

A teljes OKT 21,66 %-án vagyunk túl.

A május 21-22-i hétvégét Sárváron töltöttük, teljesen egyértelműen kéktúrázási céllal. Az eredeti nagy volumenű terveinket- mint már oly sokszor- most is megváltoztattuk. :-) Péntek este már lementünk, de a bekalkulált éjszaki fürdőzésből éjszakai alvás lett. Nagyon jó, pihentető alvás, ami után nem is volt olyan lehetetlen a szombat reggeli fél hatos kelés. Időben elkészültünk és mivel az apartmanunk közel volt a pályaudvarhoz 5 perc alatt kisétáltunk a Gércére tartó buszhoz. 

Gércén a felejthetelen, lassan törzshelyünknek számító (ez volt a 2. látogatás, az már ér törzshelynek, igaz? :-) Kismackóban indítottuk a napot. Vicces, mert a kocsma felé haladva aggódni kezdtem- vajon nyitva van már...- de pillanatok múlva megláttam a bejárat előtt sorakozó bicikli sort. :-) Hát persze! Hogy ne lenne nyitva! Szombat kora reggel már állott füstös helységbe léptünk, a pultos a múltkori kedves középkorú úr, a cappucino isteni, jóóóóóóó sok habbal, pecsételés az igazolófüzetbe....hát így indul egy igazi kéktúra, gondoltam.

Földúton gyalogolva haladtunk el szántók, majd szőlők, kiskertek mellett. A poros szekérút mentén hosszan beborította a mezsgyét az ilyenkor elmaradhatatlan PIPACS! Az egyik kedvencem. :-)

Na, ez után teljesen elvesztettük a fonalat (a kéket). Volt valami bánya, ott elméláztunk, a Borsót, ahogy lekukucskált a külszíni fejtés felső élétől a bányagödör felé, majdnem lekaszabolta egy riadt fácán - sokk, ijedség, röhögés, aztán tovább. Mentünk és csak dumáltunk, dumáltunk, dumáltunk... Jó tanács: ha nem tudsz beszélni is, meg nézni is - ne beszélj.

Teljesen elveszett a jel, de szép földút az volt, így azon baktattunk, míg el nem értük a keresztező országutat. Sokkal nyugatabbra lyukadtunk ki, mint kellett volna - újratervezés - hol tudunk visszacsatlakozni legkorábban a kijelölt útra - irány neki. Gyorsan meg is lett. Szép idő volt, túl szép is, a szántóföld szélén haladva már igen melegnek éreztem a hosszú túranadrágot.

Végre beértünk az erdőbe, ahol a Borsó -egyikünk sem érti hogyan - ezt a képet készítette.

:-) Nem vagyunk fényképészek, de ez jó lett, igaz? Pedig nem photoshop... :-)

Szívesen mesélném, hogy ez után ez volt, meg az, és hogy húú, de izgalmas, de igazából nem az. Tök snassz. Mendegéltünk hát tovább, sajna az erdő után már végig az út mentén kell caplatni, mi az árkot választottuk, akkora volt a forgalom. Bizony ez a Kőszeg és Tapolca közötti része a túrának sokszor ilyen, a Rockenbaueres filmen mondják is, hogy ez a rész utólag lett a nagy kékhez csatolva, hát, látszik is rajta.

Beértünk Sárvárra, át a Rábán.

Kis tanakodás után elnyargaltunk a vasútállomásra, hátha pont indul vonat Szelestére, az volt az ötletünk ugyanis, hogy a vasárnapi szakaszt is gyorsan lenyomjuk.

A Magyar Állam Vasutak olyan amilyen, valljuk be, max. azt szeretjük benne, hogy a miénk. Nem indult. Közvetlen semmiképpen, de átszállásos sem túl jól. Az alatt míg odaért volna kb. gyalog is át lehet menni...Pedig én szeretek vonatozni. Sebaj helyközi buszt találtunk, de csak du. kettő körül. Nos amúgy is ebédidő lévén beültünk egy helyre. Az étterem neve Tinódi Fogadó, véletlenül tévedtünk be, de marha hangulatos kis terasz része van, nagy árnyas fák alatt. Fincsi kaja, jó fej, nagyon illedelmes pincérek, frissítő szellő. Ebéd után valahogy nem akaródzott nekiindulni. Még egy kicsit söröztünk, és boroztunk, jegeskávéztunk, tamtatam...na jóóó, maradjunk még. Ez lett a vége. :-))
Órákig üldögéltünk a kényelmes kerti székekben, iszogattunk, beszélgettünk ráérősen, régóta ez volt a legpihentetőbb délutánunk.

Estére a Borsó torka bedurrant. A héten amúgy beteg volt, és valószínűleg a jéghideg sör nem segített. :-( Pedig olyan jóízűen itta. Emiatt már szombat este megegyeztünk, hogy másnap sem folytatjuk a túrát, maradunk Sárváron. 

A vasárnap a torokfájás ellenére idilli volt- mise a templomban, 

 majd harangjáték és a szokásos: cappucino és süti. :-).

A teljesített szakasz hossza: 13,2 km

Eddig összesen teljesített: 176,7 km

Az OKT 18,57 %-át tettük meg.

Napok óta várom, hogy legyen idő, erő és affinitás a beszámoláshoz. Eljött végre. :-)

Büszkén jelentem, 2011. május 7-én végigcsináltuk életünk első teljesítmény túráját. Nagyszerű volt! (fúú, de ritkán használjuk ezt: "nagyszerű", :-) nem baj néha kell a sok király, meg állat közé, igaz?) Biztos a TELJESÍTMÉNY szó miatt, de teljes lázban égtünk, nagy lelkesedéssel és lendülettel indultunk az ábrahámhegyi vasútállomástól. A regisztrációkor kaptunk itinert (kis füzet a túra útvonalról, megállópontjairól, távolságokról, magasságokról) és vaníliás krémtúrót :-). Az ellátás amúgy végig kiváló volt, szinte minden megállópontnál volt kaja, pia, kedves, jó fej rendezőség tagok, minden ami kell.

Ábrahámhegyet elhagyva az első pecsételőhelyünk a Salföldi kolostorrom lábánál volt. Pecsét, rudi, irány megnézni az egykori pálos kolostorromot.

A kolostor után egy kicsit "itt a piros, hol a pirost" játszottunk, mert a piros turista jelzésen kellett továbbhaladnunk. A Tóti-hegy felé haladva nagy szőlőültetvényeket kereszteztünk.

A Nap hét ágra sütött, a kedvünk is irtó jó volt. :-) Útközben minden nemű és korú túrázóval találkoztunk, voltak idős, de nagyon szívós emberek, voltak felszereltek, divatos ridikülös csajok, bicajosok (bár ők más útvonalon). Sokan voltunk.

A Tóti hegyre felmászni durva volt. Az utolsó szakasz nagyon meredek, csúszós rész volt, figyelni kellett, totál ziháltam mire felértünk, de megérte. Minden irányba gyönyörű panoráma nyílt fentről, íme két kép: az egyik a Balcsi felé, a másik a Csobánc irányába.

Itt fent a tetőn megebédeltünk, majd elindultunk lefelé. Érdekes, nekem le a hegyről sokkal hosszabbnak tűnt az út, mint fel, pedig ez pont fordítva szokott lenni, mindenesetre a csúszós, meredek részen egész könnyen lejöttünk, sokkal rosszabbra számítottam. A következő igazolópont felé haladva tehenekkel futottunk össze.

A salföldi természetvédelmi majornál megint jó sokan összegyűltünk, pecsét után bementünk a majorba körülnézni. Én szeretem ezt a helyet nagyon, már sokszor voltam, de még sokszor is jönnék :-) Érdemes egy Káli-medencés kirándulás keretén belül megnézni. Lehet kocsikázni, állatokat nézegetni, fűszerkert tippeket lopni....

Itt jó sokat elidőztünk, ezért kicsit kilépve folytattuk utunkat Kékkút felé. A túra végigvezet a szép kis községen, majd fel Kari bácsi kilátójához. Itt voltak a túra legjobb pillanatai. Kari bácsiról a túrafüzet elején egy tök megható bevezető mesél, sajnos már nem él, de a hegyén, a kilátója lábánál olyan meghitt, kellemes, megnyugtató hangulatú buli volt, teljesen magával ragadott minket, leültünk a fűbe és csak hallgattuk, hogy énekelnek.

Megtöltöttük a palackjainkat és nekivágtunk a medencének. Innen a következő 10 km réteken és legelőkön vezetett tovább, érintettük a kiszáradással fenyegetett, nagyon gazdag madárvilágú Kornyi-tavat és a közvetlenül mellette lévő, számomra még mindig talány szerű szoborcsoportot.

Kereszteztük a Kővágóörs és Köveskál közötti összekötő utat, önpecsételtünk a Sóstókáli templomromnál. Húúúh, ez is rettentő hangulatos volt, és volt pásztor és kutyák és nyáj. :-) Volt a távolban Hegyestű... :-)

Kővágóörs határában van egy kis kőtenger, bár szerintem a Salföld melletti, pláne a szentbékkállai nagyobbak és szebbek, de ez is jó volt.

A falun átsétálva egy csomó jó kéményfotót csinált a Borsó, mert ő azokat nagyon szereti ám .... :-)

Az utolsó pecsételőhely a Fülöp-hegyen a Millenniumi kilátóban volt. Erről a Fülöp-hegyről előzőleg mindenki olyan rettegve beszélt, hogy fel kell még kapaszkodni rá, meg hasonlók, hogy délután 4-5 körül, már kellően fáradtan volt bennünk félsz vele kapcsolatban. Végül pozitív csalódás lett: hosszan elnyúló, de enyhén emelkedő út vezetett fel és a kilátók esetén megszokott utolsó hirtelen kaptatós szakasz is elmaradt. Fellépcsőztünk hát a Pelényi Gyula által tervezett kilátó tetejére. 

Jó volt ott fent. Annyira szép helyek vannak ebben a kis országban és magával ragadott az érzés, amit a Balcsinál amúgy is gyakran érzek: ez a miénk. :-) Olyan jó, hogy ide születtünk.

A Fülöp-hegy déli lábánál már Révfülöp várt ránk. Itt lekanyarogtunk a túra finish-ébe, ahol megkaptuk az utolsó pecsétet és boldogan átvettük az emléklapokat és a kitűzőket.

Elsétáltunk a legközelebbi cukrászdához :-) süti, fagyi, 

aztán irány a vonat vissza Ábrahámhegy felé, ahol fáradtan és elégedetten ültünk át a kicsikocsiba és hazadöcögtünk a naplementében.
Napunk fotója: