túrázóna

Ilyen novembert sem láttam még! 11. hó 13-án, szombaton nem számítottam túl sok jóra, őszintén. Az előítéleteim becsaptak- az előre ítélkezés már csak ilyen:-) - csodálatos kirándulóidő volt. 

Felkerekedtünk hát, ismét, és ...kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be....'94-es Corsa - érzed...

Tapolcán autóbuszra váltottunk, Vállus fordulóig suhantunk.

A reggeli-délelőtti fényben lesétáltunk a faluig.

Vállus, ez az eldugott kis falvacska vaciúj úniós pénzes Hags játszótérrel rendelkezik, ahol teszthintázást kellett végeznem.

Rákóczit vállon veregettük, 

majd irány az erdő. Az őszi erdei sétában az avar a legjobb dolog. Itt sajnos nem volt túl mély, de azért lehetett bohóckodni...

Az erdőt mező váltotta, majd az Alsó-szőlőhegy pincesorához értünk. A kék ösvény mindenhol és félre nem érthető módon ki volt (és gondolom most is van) táblázva.

Mivel ebédidő közeledett letáboroztunk egy hajdan nagyon szép, mára kicsit lerobbant pince tövében. A kilátás nagyon pazar :-) volt. A szecsók pedig fenségesek. Gondosan előkészültünk már itthon. Külön kis dobozokba csomagoltuk az egyes feltéteket, olyan volt, mint a puccos svédasztalos fogadások, ahol végül mindenki kézzel, lábbal, állva, vagy a lépcsőre ülve két pofára majszolja az ennivalót. Csak itt kultúrkörben voltunk. :-) - ő meg én.

Sokáig gyönyörködtünk a kilátásban, nem akaródzott elindulni. Novemberben egy szál pulcsiban, a Naptól felmelegedett kövön sütkérezve csokiztunk, termoszból teát ittunk, beszélgettünk.

Teli pocakkal kissé nehézkesen indultam meg felfelé. Nem volt durva, olyan dombocska féle, szóval ki lehetett bírni. A Kő orra egy kis magaslat itt a hegyen, ezt is, mint általában az ilyeneket úgy éreztük jobb, ha megnézzük. Totál benőtte a "susnya" az utat, a tüskés ágak ráragadtak a ruhánkra, de hősiesen felküzdöttük magunkat, és ugyan a kilátás nem volt túl nagy szám, mert a fák a magaslat fölé nőttek már, azért volt itt szépség.

Kár, hogy sem a fényképész tudásunk, sem a kis nyonyó gépünk nem alkalmasak arra, hogy az ottani ősz végi fényeket hűen visszaadják, de a friss szellő nyoma azért látszik, ugye? :-)

A Kő orráról lemászva tök izgalmas rész következett. Sima erdőnek hinné első ránézésre az ember- és az is. De! Az eső áztatta földön a mély avar eltakart mindent.....húúúúúúúhhhh..... 

Valójában tök nagy sár volt, az avar eszetlenül csúszott, fától fáig kellett futni-csúszni, nagyon kalandos volt, de azért picit féltem is, nehogy kimenjen valamelyikünk bokája, itt az erdő közepén. Ügyesek voltunk, így tovább haladhattunk a 2-es pályára a a kalandparkban. Mindenféle útakadály következett.

Ez nagyon vicces rész volt. Sajnos az érdekes fele a kirándulásnak itt be is fejeződött. Na, jó, Lesenceistvánd faluba tartva mellénk szegődött egy loncsos kutyus, ő nagyon aranyos volt. Jó hosszan jött velünk, már kezdtem érte aggódni, hogy nehogy elkeveredjen, bár végülis kutya...

Innen is üdvözlünk, bozontos! 

A faluközpontban igényes kis pihenő van, na kaptunk az alkalmon és uzsonnáztunk. Volt nálunk házi boci mobil süti, amit Anditól tanultam és amúgy a Borsó imádja. Ezt is bevágtuk. Kellett is az energia, mert mostantól ASZFALT! pfúj, hát ezt nem szeretjük. És! Ami tök durva, hogy végig, Tapolcáig. Az aszfalt még csak elmenne, de a közút szélén, keresztezve a 84-est, hajaj...

Sebaj, alternatív megoldásokkal- szervízút féle, majd árokpart- végül alig kellett a kocsiktól félve baktatni a betonon.

Azért a naplemente rettentő szép volt.

Tapolcára a laktanyánál ér be a kék túrista. Érdekes érzés itt keresztülvágni. Nyomasztó, talán ez a legjobb szó. Nem tudom pontosan, van e még itt katonaság, elég lepukkant minden, de ez nem zárja ki, hogy masíroznak a falak mögött. Készítettünk néhány furcsa képet, a kék túra java részén nem ilyet szokás.

Innen már nem messze volt a belváros, ahol a kocsit hagytuk. Mire visszaértünk be is sötétedett - hát igen, ilyenkor már nem árt számolni a rövid nappalokkal. Összességében nem ez volt a legcsodálatosabb szakasz eddigi kirándulásaink során, de az ebédidő a napsütéssel és a kilátással mindenképp örök emlék marad, és persze mi, ahogy mindig, most is jól szórakoztunk.  :-)

Teljesített szakasz(ka) hossza: 14,4 km
Összesen eddig teljesítettünk: 124,3 km-t.
Ez a teljes kéktúra 12,38 %-a.

Térképen:
Vállus-Tapolca
Sümeg-Tapolca

Vissza az időben ismét: 2010. április 17-én az eddigi kéktúrázásunk legmonotonabb és egyben leghosszabb szakaszát teljesítettük. Kicsit nehéz is írni róla - és ezt foghatom arra, hogy több, mint fél éve volt, de szerintem nem ez a fő ok. Nem örülök, hogy ezt kell mondjam, de azon túl, hogy a természetben lenni mindig jó és, hogy nagyon szép napsütéses időnk volt csak az tette kellemessé ezt a napot, hogy együtt voltunk és végig szórakoztattuk egymást.

Sárváron szálltunk meg egy igazán tuti apartmanban (http://www.eszallas.hu/room_3470.html?pic=1). Jó helyen van, nem is drága, szóval tényleg ajánljuk, ha erre jártok. 

Sárvárról jó korán vonattal átutaztunk Kőszegre.

Kőszeg városát délről északra átszeltük, majd a települést észak-keleten elhagyva rátértünk az Ólmodi útra. Innentől az egyik földútról mentünk a másikra. 

Többségük hosszú-hosszú nyíl egyenes nyiladékban haladt, végig az erdőben. Nem mondom szép volt, de állati unalmas is. Ami kicsit izgivé tette azért, az a rendszerváltás előtti "fíling", ugyanis itt anno, a büszke "cocializmusban" határsáv húzódott. Szerencsére én még tojáshéjas voltam eme csúfos, vasfüggönyös időkben, ettől tehát nem rossz, hanem valami kalandos, retronosztalgikus érzés fogott el a táblákat látván.

Volt széles irtás is, ahol -húúúúúuuuh- a szögesdrótos áthatolhatatlan kerítés állt egykor - homokcsapdák, meg minden.....

Igazából tudom, ez egyáltalán nem volt akkoriban vicces, így utólag legfeljebb érdekes,  sőt manapság  már inkább mindegy.

Tehát csak mentünk, és mentünk, nem nagyon van mit írni. Közben letérve a kékről megnéztünk egy forrást, Őz-kút a neve. Nem rossz.

A tavaszi ébredező erdő azért nagyon szép látványt nyújtott.

15 és fél km után elértük Tömörd izgalmas falvát, amire őszintén azt kell mondanom, hogy nem emlékszem, de a Borsó szerint szép volt. Itt hatalmas, másfél órás piknikezést tartottunk.

Innentől rövidre fogom. Mivel a bakancsom (a lábbelikről majd külön bejegyzést írok egyszer, mert megérdemlik) szóval az aznap rajtam lévő gonosz bakancs feltörte a lábam, így a maradék huszonvalahány kilométer picit nehézkes volt. És nagyon uncsiiiiiiiiiiiii, továbbra is. Kérdeztem most Borsót, mit írna, azt mondja semmire nem emlékszik. Ez kb. jellemző is erre a túrára.

Volt egy patak "ugrás"- ez minősült a nap egyik fénypontjának,

és még szép erdők, amik tetszettek nekünk...

Az Ablánci malomcsárda, ami a napunk második pecsételő helye volt és ahol jó kis kávézást terveztem,  zárva volt. Brrrrr...innen már az a fázis jött amikor az ember csak röhög, annyira szenved. A jobb lábam nem éreztem, Borsó jól volt, de nagyon elfáradt ő is. Szelestére beérve a holtponthatáron kiderült, hogy a vasútállomás a falu legdélebbi végén van - a vonat mindjárt jön - ROHANÁS!

Az utolsó pár száz méteren tényleg futottunk, végül is nem volt annyira gáz, inkább vicces. A vonat nem ment közvetlenül Sárvárra-Porpácon át kellett szállni, majdnem egy óra várakozással. A következő képek ennek az 50 perc dekkolásnak a legszolidabb emlékei.

Minden jó, ha a vége jó. A fáradtságtól megnövekedett infantilizmussal eltengettük az időt, hazavonatoztunk Sárvárra, majd betontuskó módjára bedőltünk az ágyba. Másnap, lévén, hogy lesántultam a hálátlan bakancsomtól (amit egyébként nem szerettem, és ezt megérezhette) csak városnézés, mise és sütizés jutott. Nem bánta sem a Borsó sem én.

 A teljesített szakasz hivatalos hossza: 35,4 km

Hozzáadva a vasúttól vasútig: 37,9 km

Kőszeg-Szeleste térképen.

Lent pedig Írottkőtől Szelestéig térképen.