túrázóna

A május 21-22-i hétvégét Sárváron töltöttük, teljesen egyértelműen kéktúrázási céllal. Az eredeti nagy volumenű terveinket- mint már oly sokszor- most is megváltoztattuk. :-) Péntek este már lementünk, de a bekalkulált éjszaki fürdőzésből éjszakai alvás lett. Nagyon jó, pihentető alvás, ami után nem is volt olyan lehetetlen a szombat reggeli fél hatos kelés. Időben elkészültünk és mivel az apartmanunk közel volt a pályaudvarhoz 5 perc alatt kisétáltunk a Gércére tartó buszhoz. 

Gércén a felejthetelen, lassan törzshelyünknek számító (ez volt a 2. látogatás, az már ér törzshelynek, igaz? :-) Kismackóban indítottuk a napot. Vicces, mert a kocsma felé haladva aggódni kezdtem- vajon nyitva van már...- de pillanatok múlva megláttam a bejárat előtt sorakozó bicikli sort. :-) Hát persze! Hogy ne lenne nyitva! Szombat kora reggel már állott füstös helységbe léptünk, a pultos a múltkori kedves középkorú úr, a cappucino isteni, jóóóóóóó sok habbal, pecsételés az igazolófüzetbe....hát így indul egy igazi kéktúra, gondoltam.

Földúton gyalogolva haladtunk el szántók, majd szőlők, kiskertek mellett. A poros szekérút mentén hosszan beborította a mezsgyét az ilyenkor elmaradhatatlan PIPACS! Az egyik kedvencem. :-)

Na, ez után teljesen elvesztettük a fonalat (a kéket). Volt valami bánya, ott elméláztunk, a Borsót, ahogy lekukucskált a külszíni fejtés felső élétől a bányagödör felé, majdnem lekaszabolta egy riadt fácán - sokk, ijedség, röhögés, aztán tovább. Mentünk és csak dumáltunk, dumáltunk, dumáltunk... Jó tanács: ha nem tudsz beszélni is, meg nézni is - ne beszélj.

Teljesen elveszett a jel, de szép földút az volt, így azon baktattunk, míg el nem értük a keresztező országutat. Sokkal nyugatabbra lyukadtunk ki, mint kellett volna - újratervezés - hol tudunk visszacsatlakozni legkorábban a kijelölt útra - irány neki. Gyorsan meg is lett. Szép idő volt, túl szép is, a szántóföld szélén haladva már igen melegnek éreztem a hosszú túranadrágot.

Végre beértünk az erdőbe, ahol a Borsó -egyikünk sem érti hogyan - ezt a képet készítette.

:-) Nem vagyunk fényképészek, de ez jó lett, igaz? Pedig nem photoshop... :-)

Szívesen mesélném, hogy ez után ez volt, meg az, és hogy húú, de izgalmas, de igazából nem az. Tök snassz. Mendegéltünk hát tovább, sajna az erdő után már végig az út mentén kell caplatni, mi az árkot választottuk, akkora volt a forgalom. Bizony ez a Kőszeg és Tapolca közötti része a túrának sokszor ilyen, a Rockenbaueres filmen mondják is, hogy ez a rész utólag lett a nagy kékhez csatolva, hát, látszik is rajta.

Beértünk Sárvárra, át a Rábán.

Kis tanakodás után elnyargaltunk a vasútállomásra, hátha pont indul vonat Szelestére, az volt az ötletünk ugyanis, hogy a vasárnapi szakaszt is gyorsan lenyomjuk.

A Magyar Állam Vasutak olyan amilyen, valljuk be, max. azt szeretjük benne, hogy a miénk. Nem indult. Közvetlen semmiképpen, de átszállásos sem túl jól. Az alatt míg odaért volna kb. gyalog is át lehet menni...Pedig én szeretek vonatozni. Sebaj helyközi buszt találtunk, de csak du. kettő körül. Nos amúgy is ebédidő lévén beültünk egy helyre. Az étterem neve Tinódi Fogadó, véletlenül tévedtünk be, de marha hangulatos kis terasz része van, nagy árnyas fák alatt. Fincsi kaja, jó fej, nagyon illedelmes pincérek, frissítő szellő. Ebéd után valahogy nem akaródzott nekiindulni. Még egy kicsit söröztünk, és boroztunk, jegeskávéztunk, tamtatam...na jóóó, maradjunk még. Ez lett a vége. :-))
Órákig üldögéltünk a kényelmes kerti székekben, iszogattunk, beszélgettünk ráérősen, régóta ez volt a legpihentetőbb délutánunk.

Estére a Borsó torka bedurrant. A héten amúgy beteg volt, és valószínűleg a jéghideg sör nem segített. :-( Pedig olyan jóízűen itta. Emiatt már szombat este megegyeztünk, hogy másnap sem folytatjuk a túrát, maradunk Sárváron. 

A vasárnap a torokfájás ellenére idilli volt- mise a templomban, 

 majd harangjáték és a szokásos: cappucino és süti. :-).

A teljesített szakasz hossza: 13,2 km

Eddig összesen teljesített: 176,7 km

Az OKT 18,57 %-át tettük meg.