A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sümeg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sümeg. Összes bejegyzés megjelenítése

Először úton az idén - Ötvös-Sümeg

Bejegyezte: Encsa és Borsó , 2011. január 17., hétfő 22:28

Január 16. napján elérkezettnek láttuk az időt, hogy téli gubóinkból kikecmeregve ismét nekiinduljunk a nagy kékségnek.
A szombat esti Péterfi Bori koncert után a kora reggeli indulás nem sikerült nagyon, de ez nem okozott fennakadást- a Sümegről Ötvösre közlekedő első és egyetlen autóbusz ugyanis 10.00-kor dobbantott a sümegi buszpályaudvarról (pici kis állomásról :-). 
A kicsi kocsit leraktuk tehát és buszra szálltunk. 40 perces utunk volt Ötvösig, ami vicces, mert a távolság - most néztem meg - 17 km.
Ötvösre érve meglepődtünk, hogy mennyire szép hely lehetett egykor -uradalmi épületek, kastély, majorság, stb. Sajnos totál lepusztult minden, egyedül a kis templom van jó állapotban. Ha rám szakad az ég már eldöntöttem, hogy ezeket az elhagyott régi magyar kúriákat fogom megvenni és rendbe tenni, utána pedig kultúrházzá alakítom, és lesz könyvtár, meg kávézó bennük. És mozi.
Ötvös nem egy metropolisz amúgy, íme a bizonyíték:
Szegény kis falunak már vasútállomása sincsen, nagy bánatunkra. Történt ugyanis, hogy mi nagy lelkesen elindultunk az első pecsétünkért, amit a Cartographiás kéktúra kalauzunk az Ötvös vasútállomáson jelez, a leírás még az aranyos vasutas bácsira is kitér. A bácsi biztos aranyos, csak már valahol máshol, mert a vasútállomáson zárt ajtók fogadtak minket. Borsó el is szomorodott, h akkor hiányozni fog egy stempli a füzetből. Ilyenkor ugyanis fotókkal kell igazolni meg nem cáfolható módon, h az adott helyen márpedig te jelen voltál, csak a pecsét nem.
Ötvös forgalmi KITÉRŐ- találó név, igaz?? :-)) Sebaj, búfelejtőként megebédeltük gondosan előkészített elemózsiánk jelentős részét,
majd feloperáltuk a kamáslikat. Milyen jól tettük. :-) Lesz még kaland, izgalom.....
Konstatálva, hogy kb. 4 km-t elbóklásztunk, tempósan haladtunk vissza az országút és a kék jel felé, mikor Borsónak megakadt a szeme egy felfestésen: kék kereszt (a kitérőnk) áthúzva, pecsét 1 km abba az irányba, amerre megyünk. Hát szupi! Nem marad üresen az ötvösi rublika!
Hamarosan az erdőben meg is lett a kóbor ládika.
Öröm, nevetés, irány tovább. Erdei ösvényen vitt az utunk, jó kis dagonyás, saras avarban, igazi paradicsom egy valamire való bakancsnak ez.
 
Egy szép ívű esésem után (nincs dokumentálva), a Borsó csúszott bele ebbe a pocsolyába itt fönt. Heh. Vicces volt. Borsó nagyon örült, hogy hála szupervízálló szerkójának szárazon megúszta. Ezzel az elégedettség érzéssel haladtunk tovább. Egy kis országút, majd hosszú egyenes földút következett. Mindez végig teljesen sík. Picit monoton. A Nap pedig januárt teljesen meghazudtoló módon sütött.
 
Földút és aszfaltút ismét váltotta egymást, még szerencse, hogy volt egy-két pocsolya.
Hamarosan beértünk Kisvásárhely településre, ami egy picike zsákfalu. A focipálya mellett ideális piknikező helyre leltünk, hát letelepedtünk. Uzsi, minden, egyszer csak felbukkant egy kutya.
....és hopp, az asztalon termett. :-) Igazán barátságos volt, és talán éhes, elkunyizta az összes kajánkat, majd a gazdi dudálására továbbállt. Mondanom sem kell a Borsó az utolsó szemig minden kaját nekiadott... :-) Igazi kutyabarát....
Azt mondja, ezen a képen olyan, mint az Aksi. :-)
Jó hosszú pihi után kerekedtünk fel újra, a faluban a haranglábnál pecsételtünk, egy picit a helyiekkel szóba elegyedtünk ("Merre lesz a séta?" "Sümegre" szerűen) aztán erőltetett menetre vettük a figurát, mert egyikünk sem szeretett volna a hátralévő országúti szakaszon sötétben bóklászni. Nagyon ügyesek is voltunk, szép naplementében gyalogoltunk a süvítő kocsik mellett a gyepes padkán.
 Ez amúgy kicsit bután van kitalálva, Tapolcánál és itt is, szerintem elég veszélyes és egyáltalán nem természetközeli élmény, de ezeken is túl kell lenni. Itt jut eszembe, eddigi túráink közül ez volt sajnos a legszemetesebb, szinte végig az úton bele-bele botlottunk illegális lerakatokba, és furcsa módon mindenfelé elszórva tévékbe.


 Ez nagyon elszomorító. Nekünk sincs tv-nk, de biztos van ennél jobb módja is az elválásnak.
A pszichiátriai intézet tábláját csak azért fotóztuk le, mert szerintünk nagyon durva. Szerintetek?
Nyírlak? ááááá.... :-)
Közben egyre jobban kivehető lett a szépséges sümegi vár.
A városba beérve a vasútállomásnak vettük az irányt, ahol utolsó napi pecsétünket is megkaptuk, mert szót fogadtunk a táblának:
Pontban 17.00-kor értünk vissza az autóhoz. A tényleges szakaszt 12.45-kor kezdve a négy és egynegyed óra több hosszú pihenővel teljesen reális teljesítmény, de, mint mindig, most is tagadhatatlanul eléggé elfáradtunk.
Egy kis órazene:
Szakasz hossza: 14,7 km.
Ténylegesen megtett út bénázásokkal: kb. 20 km.
Összesen eddig teljesítettünk: 139 km
A teljes kék túra 14,05 %-án vagyunk túl.

Térképen pedig:

Posted in , | 0 megjegyzés

Első túránk hármasban :-)

Bejegyezte: Encsa és Borsó , 2010. október 11., hétfő 8:53

Sokat sejtető cím, igaz? :-))) Persze lehetne a harmadik egy túratárs is, de nem az. És (bár, így nem kezdünk mondatot), hogy fenntartsam a kíváncsiságot nem is árulom el e titokzatos 3. kilétét....csak egy kicsit később.
Szombat reggel gusztustalan volt még a gondolat is, hogy fél hatkor kelni kell, ennek ellenére negyedórás csúszással sikerült. Mivel kivételes módon gondosan előkészítettem a hátizsákokat, termoszt és minden egyéb felszerelést (ezeket egyébként mindig megcsinálja a Borsó, mert felnőtt), reggeli teafőzés és kaja után bepakoltunk és indultunk is. A szecsó alapanyagokat megvásároltuk, tankoltunk, majd az óriási ködben jó lassan haladtunk, így aránylag későn 9 körül értünk Zalaszántóra, napunk induló állomására. Itt a kocsmában pecsételtünk, és kávéztunk, aztán a templomnál a kényelmes nyammogós reggeli is megvolt a padon. Nem kis időt igénybe véve felvettük az összes cumót, köztük a Borsó a vaciúj, tök menő szellőzős kamásliját :-)) is (ami tényleg nagyon profi, ezt később be is bizonyította). Így aztán 10 körül elindultunk végre a bűvös kék mentén. Óriási ködben.
Ahogy haladtunk egyre magasabbra a Nap is kisütött, a Zalaszántó feletti szőlőhegyeket elérve szépen látszott ahogy a köd száll felfelé.
A Szent Donát kápolnánál már igazi napos őszi időnk volt.
Igazán jó hangulatban gyalogoltunk, nagyon örültünk, hogy ekkora szerencsénk van az idővel, meg, hogy végre kiszabadultunk. A kápolna után a következő cél a sztúpa volt, ezt a szőlőhegyről egy kellemes kaptató után értük el, bár ez elég gázul hangzik - ki az akinek egy kaptató kellemes....? :-)
Itt már jól jöttek a kamáslik, mert nagy volt a sár és mind a Borsó, mind én kifejlett "maszatosan járó" képességgel bírunk, feltűnt ugyanis, hogy mikor másoknak még tök száraz és tiszta a nadrágszára, a miénk már vastagon saras... A sztúpa nagy meglepetés volt. Annak ellenére, hogy 1993 óta itt áll még egyikünk sem látta. Lényegesen nagyobb és lenyűgözőbb, mint gondoltuk. Körben színes szalagok lógnak a fákon és szélcsengők szólnak, meg halk kellemes meditációs zene. 
 Nagyon megnyugtató hely, elidőztünk itt egy kicsit, aztán továbbindultunk. Itt jött el az a pont, mikor útitársunkat leleplezem.
Amint látjátok nem emberi lény ő, hanem egy gyönyörű napraforgó. Egyedül árválkodott a ködben egy meredek rézsű oldalban, rövid tétovázás után úgy döntöttünk, jobb neki, ha velünk jön világot látni.
 Jó ideig élvezte az utat, de aztán nem tudtuk a vízigényét kellően pótolni, egy szép szakaszon lefektettük az út szélén. 
Gyönyörű bükkerdőn, majd ahogy haladtunk lefelé gyertyános tölgyesen vezetett keresztül a turistaút. A Nap átsütött a fák között.
Az erdőből kiértünk egy nagy mezőre, igazi rétre. Ez annyira csodás volt, és amúgy annyira éhesek is voltunk, hogy pihenőt tartottunk. Szerintem ez volt a legeslegjobb része a napnak. Van, hogy valami annyira szép, nyugodt és jó, hogy érzem, szinte fizikailag érzem, hogy kiszáll belőlem minden gond. 
Így aztán már teljesen gondtalanul és megebédelve vágtunk neki e mostani szakasz legnehezebb részének, a Tátikának. Kereszteztük az országutat, és a megyéket :-) (Zala és Veszprém),
majd a napraforgónkra jó szülőhöz méltóan vigyázva elindultunk a hegyre fel. A Borsó is vitte a virágot picit...
Itt a Tátikán is nagyon szép, mély erdők vannak, többek között a természetvédelmi szempontból nagyon értékes és fokozottan védett Tátikai ősbükkös. Most elértem egy olyan pontra ahol adja magát, hogy megemlítsem az egyik kedvenc könyvemet, azaz turista kalauzomat. Ez Garami László és Garami Lászlóné ZÖLD UTAKON- Védett természeti értékeink útikalauza című könyve, a miénket a Mezőgazgda Kiadó 1999-ben adta ki, én a Mezőgazda Kiadó Kossuth téri könyvesboltjában vettem anno Pesten. Mindenkinek ajánlom őszintén, szuper. 
 Visszatérve a Tátikára a csúcsra felmászni nem olyan veszélyes, ami a nehézséget illeti. Fent a várromnál van viszont kőomlásveszély, érdemes óvatosnak lenni, csak a kitaposott ösvényen haladni.
Tűző napsütésre és kb. 20 fokos melegre értünk fel a várhoz. Ez az hűvös erdei klíma után nagyon jól esett.
Van egy szokásunk amit nem mi találtunk ki, hanem egy ismerős ismerőse. Nagyon jó szokás ezért mi is bevezettük. Ez a csúcs-csoki. Ami stílszerűen csakis Sport szelet lehet.
 Annyira jól éreztük magunkat itt fent, hogy kiterítettük a plédet és bő egy órát lazultunk. Pihentettük a lábainkat :-) és megmutattuk az égnek a túra zoknijainkat...
Tátika vára amúgy elég rossz, romos állapotban van, elvileg folyamatban vannak a régészeti feltárások, legalábbis a tilos belépni, mert feltárások folynak táblák szerint, de nekünk nagyon elhagyottnak tűnt az egész. A kilátás viszont lenyűgöző.
 Leereszkedve a csúcsról a hegy ősbükkös részén vezet tovább a kék ösvény. Ez annyit takar, hogy itt semmiféle erdőgazdálkodást nem folytatnak, az erdő magára van hagyva, hogy minden történhessen a maga természetességében. Ez a földi halandó turistának is feltűnik, hiszen kész őserdő a terület, ami kidőlt az kidőlt, minden úgy van, ahogy azt az elemi erők kívánják. Ez a túrát kicsit nehezíti ugyan, de azért nagyon érdekes. Az ösvény sok helyen járhatatlan, telis-tele van ágakkal, fatörzsekkel, de aggodalomra semmi ok, a szorgos kirándulók jól kivehető utat tapostak ki a kék vonallal párhuzamosan. 
Az erdőből végül kikeveredve aszfaltos, vagy legalábbis burkolt útra ér az ember. Ennek mi a legkevésbé sem örültünk, a lábunk pláne nem, pár száz méter után már mindketten éreztük a talpunkat.
Innen sajnos majdnem végig Sümegig úton, vagy út mentén kellett haladni. Ez sem látványban, sem élményben nem akkora szám, de mi feltaláltuk magunkat. Ilyen szakaszokon a normálisnál is többet beszélek, ezt az is bizonyítja, hogy két bogarat nyeltem le. :-)
A város határában volt a legrosszabb az út, itt ugyanis igaz, csak egy rövid ideig, de ki kellett menni a 84-esre. Na ez életveszélyes volt minden túlzás nélkül, de a látvány abszolút kárpótolta az embert.
Sümegre érve buszra szálltunk, és visszautaztunk Zalaszántóra a kocsihoz, ahol kellően elfáradva konstatáltuk- ez is egy fantasztikus túranap volt.

A Zalaszántó-Sümeg szakasz hossza: 24 km.
Eddig megtett teljes hossz: 111,7 km.
Hátra van: 1016,3 km.
Eddig a kék túra 9,9 %-át teljesítettük.
Szántó-Sümeg térképen

Vállustól Sümegig térképen

Posted in , , , | 0 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...