Első túránk hármasban :-)
Bejegyezte: Encsa és Borsó , 2010. október 11., hétfő 8:53
Sokat sejtető cím, igaz? :-))) Persze lehetne a harmadik egy túratárs is, de nem az. És (bár, így nem kezdünk mondatot), hogy fenntartsam a kíváncsiságot nem is árulom el e titokzatos 3. kilétét....csak egy kicsit később.
Szombat reggel gusztustalan volt még a gondolat is, hogy fél hatkor kelni kell, ennek ellenére negyedórás csúszással sikerült. Mivel kivételes módon gondosan előkészítettem a hátizsákokat, termoszt és minden egyéb felszerelést (ezeket egyébként mindig megcsinálja a Borsó, mert felnőtt), reggeli teafőzés és kaja után bepakoltunk és indultunk is. A szecsó alapanyagokat megvásároltuk, tankoltunk, majd az óriási ködben jó lassan haladtunk, így aránylag későn 9 körül értünk Zalaszántóra, napunk induló állomására. Itt a kocsmában pecsételtünk, és kávéztunk, aztán a templomnál a kényelmes nyammogós reggeli is megvolt a padon. Nem kis időt igénybe véve felvettük az összes cumót, köztük a Borsó a vaciúj, tök menő szellőzős kamásliját :-)) is (ami tényleg nagyon profi, ezt később be is bizonyította). Így aztán 10 körül elindultunk végre a bűvös kék mentén. Óriási ködben.
Ahogy haladtunk egyre magasabbra a Nap is kisütött, a Zalaszántó feletti szőlőhegyeket elérve szépen látszott ahogy a köd száll felfelé.
A Szent Donát kápolnánál már igazi napos őszi időnk volt.
Igazán jó hangulatban gyalogoltunk, nagyon örültünk, hogy ekkora szerencsénk van az idővel, meg, hogy végre kiszabadultunk. A kápolna után a következő cél a sztúpa volt, ezt a szőlőhegyről egy kellemes kaptató után értük el, bár ez elég gázul hangzik - ki az akinek egy kaptató kellemes....? :-)
Itt már jól jöttek a kamáslik, mert nagy volt a sár és mind a Borsó, mind én kifejlett "maszatosan járó" képességgel bírunk, feltűnt ugyanis, hogy mikor másoknak még tök száraz és tiszta a nadrágszára, a miénk már vastagon saras... A sztúpa nagy meglepetés volt. Annak ellenére, hogy 1993 óta itt áll még egyikünk sem látta. Lényegesen nagyobb és lenyűgözőbb, mint gondoltuk. Körben színes szalagok lógnak a fákon és szélcsengők szólnak, meg halk kellemes meditációs zene.
Nagyon megnyugtató hely, elidőztünk itt egy kicsit, aztán továbbindultunk. Itt jött el az a pont, mikor útitársunkat leleplezem.
Amint látjátok nem emberi lény ő, hanem egy gyönyörű napraforgó. Egyedül árválkodott a ködben egy meredek rézsű oldalban, rövid tétovázás után úgy döntöttünk, jobb neki, ha velünk jön világot látni.
Jó ideig élvezte az utat, de aztán nem tudtuk a vízigényét kellően pótolni, egy szép szakaszon lefektettük az út szélén.
Gyönyörű bükkerdőn, majd ahogy haladtunk lefelé gyertyános tölgyesen vezetett keresztül a turistaút. A Nap átsütött a fák között.
Az erdőből kiértünk egy nagy mezőre, igazi rétre. Ez annyira csodás volt, és amúgy annyira éhesek is voltunk, hogy pihenőt tartottunk. Szerintem ez volt a legeslegjobb része a napnak. Van, hogy valami annyira szép, nyugodt és jó, hogy érzem, szinte fizikailag érzem, hogy kiszáll belőlem minden gond.
Így aztán már teljesen gondtalanul és megebédelve vágtunk neki e mostani szakasz legnehezebb részének, a Tátikának. Kereszteztük az országutat, és a megyéket :-) (Zala és Veszprém),
majd a napraforgónkra jó szülőhöz méltóan vigyázva elindultunk a hegyre fel. A Borsó is vitte a virágot picit...
Itt a Tátikán is nagyon szép, mély erdők vannak, többek között a természetvédelmi szempontból nagyon értékes és fokozottan védett Tátikai ősbükkös. Most elértem egy olyan pontra ahol adja magát, hogy megemlítsem az egyik kedvenc könyvemet, azaz turista kalauzomat. Ez Garami László és Garami Lászlóné ZÖLD UTAKON- Védett természeti értékeink útikalauza című könyve, a miénket a Mezőgazgda Kiadó 1999-ben adta ki, én a Mezőgazda Kiadó Kossuth téri könyvesboltjában vettem anno Pesten. Mindenkinek ajánlom őszintén, szuper.
Visszatérve a Tátikára a csúcsra felmászni nem olyan veszélyes, ami a nehézséget illeti. Fent a várromnál van viszont kőomlásveszély, érdemes óvatosnak lenni, csak a kitaposott ösvényen haladni.
Tűző napsütésre és kb. 20 fokos melegre értünk fel a várhoz. Ez az hűvös erdei klíma után nagyon jól esett.
Van egy szokásunk amit nem mi találtunk ki, hanem egy ismerős ismerőse. Nagyon jó szokás ezért mi is bevezettük. Ez a csúcs-csoki. Ami stílszerűen csakis Sport szelet lehet.
Annyira jól éreztük magunkat itt fent, hogy kiterítettük a plédet és bő egy órát lazultunk. Pihentettük a lábainkat :-) és megmutattuk az égnek a túra zoknijainkat...
Tátika vára amúgy elég rossz, romos állapotban van, elvileg folyamatban vannak a régészeti feltárások, legalábbis a tilos belépni, mert feltárások folynak táblák szerint, de nekünk nagyon elhagyottnak tűnt az egész. A kilátás viszont lenyűgöző.
Leereszkedve a csúcsról a hegy ősbükkös részén vezet tovább a kék ösvény. Ez annyit takar, hogy itt semmiféle erdőgazdálkodást nem folytatnak, az erdő magára van hagyva, hogy minden történhessen a maga természetességében. Ez a földi halandó turistának is feltűnik, hiszen kész őserdő a terület, ami kidőlt az kidőlt, minden úgy van, ahogy azt az elemi erők kívánják. Ez a túrát kicsit nehezíti ugyan, de azért nagyon érdekes. Az ösvény sok helyen járhatatlan, telis-tele van ágakkal, fatörzsekkel, de aggodalomra semmi ok, a szorgos kirándulók jól kivehető utat tapostak ki a kék vonallal párhuzamosan.
Az erdőből végül kikeveredve aszfaltos, vagy legalábbis burkolt útra ér az ember. Ennek mi a legkevésbé sem örültünk, a lábunk pláne nem, pár száz méter után már mindketten éreztük a talpunkat.
Innen sajnos majdnem végig Sümegig úton, vagy út mentén kellett haladni. Ez sem látványban, sem élményben nem akkora szám, de mi feltaláltuk magunkat. Ilyen szakaszokon a normálisnál is többet beszélek, ezt az is bizonyítja, hogy két bogarat nyeltem le. :-)
A város határában volt a legrosszabb az út, itt ugyanis igaz, csak egy rövid ideig, de ki kellett menni a 84-esre. Na ez életveszélyes volt minden túlzás nélkül, de a látvány abszolút kárpótolta az embert.
Sümegre érve buszra szálltunk, és visszautaztunk Zalaszántóra a kocsihoz, ahol kellően elfáradva konstatáltuk- ez is egy fantasztikus túranap volt.
A Zalaszántó-Sümeg szakasz hossza: 24 km.
Eddig megtett teljes hossz: 111,7 km.
Hátra van: 1016,3 km.
Eddig a kék túra 9,9 %-át teljesítettük.
Szántó-Sümeg térképen
Vállustól Sümegig térképen
Posted in
Sümeg,
Sztúpa,
Tátika,
Zalaszántó
|
0
megjegyzés
