túrázóna

Január 16. napján elérkezettnek láttuk az időt, hogy téli gubóinkból kikecmeregve ismét nekiinduljunk a nagy kékségnek.

A szombat esti Péterfi Bori koncert után a kora reggeli indulás nem sikerült nagyon, de ez nem okozott fennakadást- a Sümegről Ötvösre közlekedő első és egyetlen autóbusz ugyanis 10.00-kor dobbantott a sümegi buszpályaudvarról (pici kis állomásról :-). 

A kicsi kocsit leraktuk tehát és buszra szálltunk. 40 perces utunk volt Ötvösig, ami vicces, mert a távolság - most néztem meg - 17 km.

Ötvösre érve meglepődtünk, hogy mennyire szép hely lehetett egykor -uradalmi épületek, kastély, majorság, stb. Sajnos totál lepusztult minden, egyedül a kis templom van jó állapotban. Ha rám szakad az ég már eldöntöttem, hogy ezeket az elhagyott régi magyar kúriákat fogom megvenni és rendbe tenni, utána pedig kultúrházzá alakítom, és lesz könyvtár, meg kávézó bennük. És mozi.
Ötvös nem egy metropolisz amúgy, íme a bizonyíték:
Szegény kis falunak már vasútállomása sincsen, nagy bánatunkra. Történt ugyanis, hogy mi nagy lelkesen elindultunk az első pecsétünkért, amit a Cartographiás kéktúra kalauzunk az Ötvös vasútállomáson jelez, a leírás még az aranyos vasutas bácsira is kitér. A bácsi biztos aranyos, csak már valahol máshol, mert a vasútállomáson zárt ajtók fogadtak minket. Borsó el is szomorodott, h akkor hiányozni fog egy stempli a füzetből. Ilyenkor ugyanis fotókkal kell igazolni meg nem cáfolható módon, h az adott helyen márpedig te jelen voltál, csak a pecsét nem.
Ötvös forgalmi KITÉRŐ- találó név, igaz?? :-)) Sebaj, búfelejtőként megebédeltük gondosan előkészített elemózsiánk jelentős részét,
majd feloperáltuk a kamáslikat. Milyen jól tettük. :-) Lesz még kaland, izgalom.....
Konstatálva, hogy kb. 4 km-t elbóklásztunk, tempósan haladtunk vissza az országút és a kék jel felé, mikor Borsónak megakadt a szeme egy felfestésen: kék kereszt (a kitérőnk) áthúzva, pecsét 1 km abba az irányba, amerre megyünk. Hát szupi! Nem marad üresen az ötvösi rublika!
Hamarosan az erdőben meg is lett a kóbor ládika.
Öröm, nevetés, irány tovább. Erdei ösvényen vitt az utunk, jó kis dagonyás, saras avarban, igazi paradicsom egy valamire való bakancsnak ez.
Egy szép ívű esésem után (nincs dokumentálva), a Borsó csúszott bele ebbe a pocsolyába itt fönt. Heh. Vicces volt. Borsó nagyon örült, hogy hála szupervízálló szerkójának szárazon megúszta. Ezzel az elégedettség érzéssel haladtunk tovább. Egy kis országút, majd hosszú egyenes földút következett. Mindez végig teljesen sík. Picit monoton. A Nap pedig januárt teljesen meghazudtoló módon sütött.
Földút és aszfaltút ismét váltotta egymást, még szerencse, hogy volt egy-két pocsolya.
Hamarosan beértünk Kisvásárhely településre, ami egy picike zsákfalu. A focipálya mellett ideális piknikező helyre leltünk, hát letelepedtünk. Uzsi, minden, egyszer csak felbukkant egy kutya.
....és hopp, az asztalon termett. :-) Igazán barátságos volt, és talán éhes, elkunyizta az összes kajánkat, majd a gazdi dudálására továbbállt. Mondanom sem kell a Borsó az utolsó szemig minden kaját nekiadott... :-) Igazi kutyabarát....

Azt mondja, ezen a képen olyan, mint az Aksi. :-)
Jó hosszú pihi után kerekedtünk fel újra, a faluban a haranglábnál pecsételtünk, egy picit a helyiekkel szóba elegyedtünk ("Merre lesz a séta?" "Sümegre" szerűen) aztán erőltetett menetre vettük a figurát, mert egyikünk sem szeretett volna a hátralévő országúti szakaszon sötétben bóklászni. Nagyon ügyesek is voltunk, szép naplementében gyalogoltunk a süvítő kocsik mellett a gyepes padkán.
 Ez amúgy kicsit bután van kitalálva, Tapolcánál és itt is, szerintem elég veszélyes és egyáltalán nem természetközeli élmény, de ezeken is túl kell lenni. Itt jut eszembe, eddigi túráink közül ez volt sajnos a legszemetesebb, szinte végig az úton bele-bele botlottunk illegális lerakatokba, és furcsa módon mindenfelé elszórva tévékbe.


 Ez nagyon elszomorító. Nekünk sincs tv-nk, de biztos van ennél jobb módja is az elválásnak.
A pszichiátriai intézet tábláját csak azért fotóztuk le, mert szerintünk nagyon durva. Szerintetek?
Nyírlak? ááááá.... :-)

Közben egyre jobban kivehető lett a szépséges sümegi vár.

A városba beérve a vasútállomásnak vettük az irányt, ahol utolsó napi pecsétünket is megkaptuk, mert szót fogadtunk a táblának:

Pontban 17.00-kor értünk vissza az autóhoz. A tényleges szakaszt 12.45-kor kezdve a négy és egynegyed óra több hosszú pihenővel teljesen reális teljesítmény, de, mint mindig, most is tagadhatatlanul eléggé elfáradtunk.

Egy kis órazene:

Szakasz hossza: 14,7 km.

Ténylegesen megtett út bénázásokkal: kb. 20 km.

Összesen eddig teljesítettünk: 139 km

A teljes kék túra 14,05 %-án vagyunk túl.

Térképen pedig:

Én egy bakancs vagyok. Őszintén mondom, nem értem miért, de a gazdám el szeretne ajándékozni. Azt mondja pici vagyok rá. (erre rájöhetett volna korábban is, de mindegy...) Így nézek ki originál fotón:

41-es a méretem. Nem rutinos bakancsvásárlóknak az a titkos infóm, hogy 40-es lábra való vagyok, belőlünk mindig egy számmal nagyobbat illik venni.

Szóval! Kedves barátok, és nem barátok, most már Encsa (saját) nevemben írva mondhatom, nagyon megvisel, hogy meg kell váljak életem harmadik (első igazán vízálló) túrabakancsától. Ő egy OLANG CORTINA baki, a webshop oldalakon ilyen szépeket írnak róla: 

Picit vicces leírás, de nem cáfolhatom. 

Ez egy középkategóriás baki, nem csúcstermék, de 20-30 km-ekre kiváló. Az én lábamat méret gondok miatt ennél hosszabb távon már megviselte, de eredetileg is tudtam sajnos, hogy picit rövid, elérte a lábujjam az elejét. Amúgy totál vízálló, kényelmes, szeretetreméltó. A talpa sem kopott el egyáltalán, semmi baja igazából.

Persze nem így néz ki, mint a képen, egy kicsit használtabb, de bárkinek (uniszex, úgyhogy fiúnak, lánynak) akinek 39-40-es lába van szívesen odaajándékozom. Fáj érte a szívem, hogy egy alagsori dobozban sínylődjön. Ennél többet érdemel! Kacér dombokra és ködlepte völgyekre született!

UI: Amúgy a blog fotónkon is őt láthatjátok. Hűséges társ volt....