A május 21-22-i hétvégét Sárváron töltöttük, teljesen egyértelműen kéktúrázási céllal. Az eredeti nagy volumenű terveinket- mint már oly sokszor- most is megváltoztattuk. :-) Péntek este már lementünk, de a bekalkulált éjszaki fürdőzésből éjszakai alvás lett. Nagyon jó, pihentető alvás, ami után nem is volt olyan lehetetlen a szombat reggeli fél hatos kelés. Időben elkészültünk és mivel az apartmanunk közel volt a pályaudvarhoz 5 perc alatt kisétáltunk a Gércére tartó buszhoz.
Gércén a felejthetelen, lassan törzshelyünknek számító (ez volt a 2. látogatás, az már ér törzshelynek, igaz? :-) Kismackóban indítottuk a napot. Vicces, mert a kocsma felé haladva aggódni kezdtem- vajon nyitva van már...- de pillanatok múlva megláttam a bejárat előtt sorakozó bicikli sort. :-) Hát persze! Hogy ne lenne nyitva! Szombat kora reggel már állott füstös helységbe léptünk, a pultos a múltkori kedves középkorú úr, a cappucino isteni, jóóóóóóó sok habbal, pecsételés az igazolófüzetbe....hát így indul egy igazi kéktúra, gondoltam.
A falut a belterület észak-keleti részén hagytuk el.
Földúton gyalogolva haladtunk el szántók, majd szőlők, kiskertek mellett. A poros szekérút mentén hosszan beborította a mezsgyét az ilyenkor elmaradhatatlan PIPACS! Az egyik kedvencem. :-)
Volt gyepűrózsa bokor is, meg nagy mezők...kék jel viszont annál kevesebb, úgy láttuk nem rég cserélhették a villanyoszlopokat, talán az újakra még nem került felfestés.
Na, ez után teljesen elvesztettük a fonalat (a kéket). Volt valami bánya, ott elméláztunk, a Borsót, ahogy lekukucskált a külszíni fejtés felső élétől a bányagödör felé, majdnem lekaszabolta egy riadt fácán - sokk, ijedség, röhögés, aztán tovább. Mentünk és csak dumáltunk, dumáltunk, dumáltunk... Jó tanács: ha nem tudsz beszélni is, meg nézni is - ne beszélj.
Teljesen elveszett a jel, de szép földút az volt, így azon baktattunk, míg el nem értük a keresztező országutat. Sokkal nyugatabbra lyukadtunk ki, mint kellett volna - újratervezés - hol tudunk visszacsatlakozni legkorábban a kijelölt útra - irány neki. Gyorsan meg is lett. Szép idő volt, túl szép is, a szántóföld szélén haladva már igen melegnek éreztem a hosszú túranadrágot.
Végre beértünk az erdőbe, ahol a Borsó -egyikünk sem érti hogyan - ezt a képet készítette.
:-) Nem vagyunk fényképészek, de ez jó lett, igaz? Pedig nem photoshop... :-)
Szívesen mesélném, hogy ez után ez volt, meg az, és hogy húú, de izgalmas, de igazából nem az. Tök snassz. Mendegéltünk hát tovább, sajna az erdő után már végig az út mentén kell caplatni, mi az árkot választottuk, akkora volt a forgalom. Bizony ez a Kőszeg és Tapolca közötti része a túrának sokszor ilyen, a Rockenbaueres filmen mondják is, hogy ez a rész utólag lett a nagy kékhez csatolva, hát, látszik is rajta.
Beértünk Sárvárra, át a Rábán.
:-) Na nem ez a Rába, ez csak egy szép régi híd. Itt a folyó:
Fotóztunk még pipitért, meg Csónakázó tavat - ez utóbbi mellesleg meglepően hangulatos -, kacsáztunk össze-vissza a termálfürdő körül, merthogy itt is elvesztettük a jelet, de így is 11-re már a főtéren voltunk.
Kis tanakodás után elnyargaltunk a vasútállomásra, hátha pont indul vonat Szelestére, az volt az ötletünk ugyanis, hogy a vasárnapi szakaszt is gyorsan lenyomjuk.
A Magyar Állam Vasutak olyan amilyen, valljuk be, max. azt szeretjük benne, hogy a miénk. Nem indult. Közvetlen semmiképpen, de átszállásos sem túl jól. Az alatt míg odaért volna kb. gyalog is át lehet menni...Pedig én szeretek vonatozni. Sebaj helyközi buszt találtunk, de csak du. kettő körül. Nos amúgy is ebédidő lévén beültünk egy helyre. Az étterem neve
Tinódi Fogadó, véletlenül tévedtünk be, de marha hangulatos kis terasz része van, nagy árnyas fák alatt. Fincsi kaja, jó fej, nagyon illedelmes pincérek, frissítő szellő. Ebéd után valahogy nem akaródzott nekiindulni. Még egy kicsit söröztünk, és boroztunk, jegeskávéztunk, tamtatam...na jóóó, maradjunk még. Ez lett a vége. :-))
Órákig üldögéltünk a kényelmes kerti székekben, iszogattunk, beszélgettünk ráérősen, régóta ez volt a legpihentetőbb délutánunk.
Estére a Borsó torka bedurrant. A héten amúgy beteg volt, és valószínűleg a jéghideg sör nem segített. :-( Pedig olyan jóízűen itta. Emiatt már szombat este megegyeztünk, hogy másnap sem folytatjuk a túrát, maradunk Sárváron.
A vasárnap a torokfájás ellenére idilli volt- mise a templomban,
majd harangjáték és a szokásos: cappucino és süti. :-).
A teljesített szakasz hossza: 13,2 km
Eddig összesen teljesített: 176,7 km
Az OKT 18,57 %-át tettük meg.
Napok óta várom, hogy legyen idő, erő és affinitás a beszámoláshoz. Eljött végre. :-)
Büszkén jelentem, 2011. május 7-én végigcsináltuk életünk első teljesítmény túráját. Nagyszerű volt! (fúú, de ritkán használjuk ezt: "nagyszerű", :-) nem baj néha kell a sok király, meg állat közé, igaz?) Biztos a TELJESÍTMÉNY szó miatt, de teljes lázban égtünk, nagy lelkesedéssel és lendülettel indultunk az ábrahámhegyi vasútállomástól. A regisztrációkor kaptunk itinert (kis füzet a túra útvonalról, megállópontjairól, távolságokról, magasságokról) és vaníliás krémtúrót :-). Az ellátás amúgy végig kiváló volt, szinte minden megállópontnál volt kaja, pia, kedves, jó fej rendezőség tagok, minden ami kell.
Ábrahámhegyet elhagyva az első pecsételőhelyünk a Salföldi kolostorrom lábánál volt. Pecsét, rudi, irány megnézni az egykori pálos kolostorromot.
A kolostor után egy kicsit "itt a piros, hol a pirost" játszottunk, mert a piros turista jelzésen kellett továbbhaladnunk. A Tóti-hegy felé haladva nagy szőlőültetvényeket kereszteztünk.
A Nap hét ágra sütött, a kedvünk is irtó jó volt. :-) Útközben minden nemű és korú túrázóval találkoztunk, voltak idős, de nagyon szívós emberek, voltak felszereltek, divatos ridikülös csajok, bicajosok (bár ők más útvonalon). Sokan voltunk.
A Tóti hegyre felmászni durva volt. Az utolsó szakasz nagyon meredek, csúszós rész volt, figyelni kellett, totál ziháltam mire felértünk, de megérte. Minden irányba gyönyörű panoráma nyílt fentről, íme két kép: az egyik a Balcsi felé, a másik a Csobánc irányába.
Itt fent a tetőn megebédeltünk, majd elindultunk lefelé. Érdekes, nekem le a hegyről sokkal hosszabbnak tűnt az út, mint fel, pedig ez pont fordítva szokott lenni, mindenesetre a csúszós, meredek részen egész könnyen lejöttünk, sokkal rosszabbra számítottam. A következő igazolópont felé haladva tehenekkel futottunk össze.
A salföldi természetvédelmi majornál megint jó sokan összegyűltünk, pecsét után bementünk a majorba körülnézni. Én szeretem ezt a helyet nagyon, már sokszor voltam, de még sokszor is jönnék :-) Érdemes egy Káli-medencés kirándulás keretén belül megnézni. Lehet kocsikázni, állatokat nézegetni, fűszerkert tippeket lopni....
Itt jó sokat elidőztünk, ezért kicsit kilépve folytattuk utunkat Kékkút felé. A túra végigvezet a szép kis községen, majd fel Kari bácsi kilátójához. Itt voltak a túra legjobb pillanatai. Kari bácsiról a túrafüzet elején egy tök megható bevezető mesél, sajnos már nem él, de a hegyén, a kilátója lábánál olyan meghitt, kellemes, megnyugtató hangulatú buli volt, teljesen magával ragadott minket, leültünk a fűbe és csak hallgattuk, hogy énekelnek.
A községet elhagyva a kékkúti Theodora forrás következett. Rég jártam erre, azóta szépen kiépítették.
Megtöltöttük a palackjainkat és nekivágtunk a medencének. Innen a következő 10 km réteken és legelőkön vezetett tovább, érintettük a kiszáradással fenyegetett, nagyon gazdag madárvilágú Kornyi-tavat és a közvetlenül mellette lévő, számomra még mindig talány szerű szoborcsoportot.
Kereszteztük a Kővágóörs és Köveskál közötti összekötő utat, önpecsételtünk a Sóstókáli templomromnál. Húúúh, ez is rettentő hangulatos volt, és volt pásztor és kutyák és nyáj. :-) Volt a távolban Hegyestű... :-)
Kővágóörs határában van egy kis kőtenger, bár szerintem a Salföld melletti, pláne a szentbékkállai nagyobbak és szebbek, de ez is jó volt.
A falun átsétálva egy csomó jó kéményfotót csinált a Borsó, mert ő azokat nagyon szereti ám .... :-)
Az utolsó pecsételőhely a Fülöp-hegyen a Millenniumi kilátóban volt. Erről a Fülöp-hegyről előzőleg mindenki olyan rettegve beszélt, hogy fel kell még kapaszkodni rá, meg hasonlók, hogy délután 4-5 körül, már kellően fáradtan volt bennünk félsz vele kapcsolatban. Végül pozitív csalódás lett: hosszan elnyúló, de enyhén emelkedő út vezetett fel és a kilátók esetén megszokott utolsó hirtelen kaptatós szakasz is elmaradt. Fellépcsőztünk hát a Pelényi Gyula által tervezett kilátó tetejére.
Jó volt ott fent. Annyira szép helyek vannak ebben a kis országban és magával ragadott az érzés, amit a Balcsinál amúgy is gyakran érzek: ez a miénk. :-) Olyan jó, hogy ide születtünk.
A Fülöp-hegy déli lábánál már Révfülöp várt ránk. Itt lekanyarogtunk a túra finish-ébe, ahol megkaptuk az utolsó pecsétet és boldogan átvettük az emléklapokat és a kitűzőket.
Elsétáltunk a legközelebbi cukrászdához :-) süti, fagyi,
aztán irány a vonat vissza Ábrahámhegy felé, ahol fáradtan és elégedetten ültünk át a kicsikocsiba és hazadöcögtünk a naplementében.
Napunk fotója:
Sifi nagyon figyelmes volt és jelezte, hogy ugyan nem tudnak május 7-én csatlakozni hozzánk, de pont aznap rendezik a tervezett útvonalunk közelében a Káli-túrát. Ezen most nagyon fellelkesedtünk!
Sajnos úgy néz ki, hogy a közös kirándulásból 2-en kirándulunk lesz, senki nem igen ér rá szombaton. Sebaj, majd egyszer máskor.
Nos. Pont ezen tanakodva már át akartuk tervezni az útvonalat, hogy akkor máshol megyünk, kicsit hosszabbat, mikor láttuk e felettébb hasznos megjegyzésed Gergely :-).
Az igazat megvallva még sosem teljesítmény túráztunk, a Borsó meg teljesen be van indulva, hogy szeretne már jelvényt. :-)
Szóóval- úgy tűnik megyünk!
Részletek majd utólag... :-)))))) Juhúúúú!
Hali mindenkinek!
Váratlan okok miatt úgy döntöttünk, hogy a szombati, április 16-ai túrát (a Csobáncra és a Káli-medencébe) az esőnapra, azaz
május 7-ére halasztjuk!
Reméljük ez az időpont is jó lesz annak, aki jönni szeretne. :-)
Két hete hétvégén a tervezett túra időhiány miatt elmaradt, de hogy a várva várt tavasz beköszöntét mégis méltóképp fogadjuk leugrottunk a
Kis-Balcsihoz Tánciékkal, négyesben. Egyik kedvenc-kedvenc helyem ez a környék (ez is :-) (amúgy anno a diplomatervem is a Kis-Balaton térségével kapcsolatosan készítettem).
Irtó jó meleg időnk volt, Tánci hozott madaras könyvet, de tulajdonképpen ő maga simán egy madárhatározóval felért, szóval jók voltak a paraméterek.
Először a madárleső bunkikhoz mentünk, amiket ha jól emlékszem svájci építészmérnök hallgatók készítettek. Ez nincs kitáblázva a közútról, de ha Balatonmagyaród felé haladsz északról, Balatonhídvégnél átérve a Zala hídon szinte azonnal van egy kis leágazás jobbra. Ezen kell bemenni, majd a parkolóban hagyva a kocsit átsétálhatsz a zsilipen, amivel az I. tározó vízszintjét szabályozzák...
....és akkor már meg is látod ezt:
Mivel egész későn, olyan 11 körül értünk oda, sajnos nem volt túl sok madár, mert ők főleg korán reggel figyelhetők meg itt, de így is láttunk kacsákat, szárcsát, kárókatonát, gémeket, meg még mást is, csak már nem emlékszem.
Itt jó nagy sétát tettünk, igaz csak a bicajúton, mert a gátakra, meg az izgi részekre a természetvédelmi területen kizárólag engedéllyel lehet bemenni, nekünk meg nem volt és hát tiszteletben tartjuk az előírást, és az élővilág nyugalmát. :-)
Ezután tehát átugrottunk a Kányavári-szigetre, ahol piknikeztünk, nézelődtünk,
majd a Búbos vöcsök tanösvényen végigérve mindenkiben megfogalmazódott a gondolat: kéne egy kávé....(Tánciban nem, mert ő nem kávézik). Így a sziget után Balatonmagyaródon a kiskocsma teraszán kávézgattunk, közben beborult az ég, ezért napunk harmadik célpontját a
Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot most kihagytuk, de ha arra jártok mindenképpen nézzétek meg, tök jó :-).
Ja! A lényeget meg nem mondom! LÁTTUNK HERMELINT! Irtó aranyos volt, átugrált a kerékpárúton, jó sokáig néztük, meg ő is minket, de a fotók nem sikerültek róla sajna, ezért letöltöttem egyet, ilyen édi:
(forrás: nadap.hu)
Az érintett és majdnem érintett pontok:
Órákig üldögéltünk a kényelmes kerti székekben, iszogattunk, beszélgettünk ráérősen, régóta ez volt a legpihentetőbb délutánunk.
