túrázóna

Január 16. napján elérkezettnek láttuk az időt, hogy téli gubóinkból kikecmeregve ismét nekiinduljunk a nagy kékségnek.

A szombat esti Péterfi Bori koncert után a kora reggeli indulás nem sikerült nagyon, de ez nem okozott fennakadást- a Sümegről Ötvösre közlekedő első és egyetlen autóbusz ugyanis 10.00-kor dobbantott a sümegi buszpályaudvarról (pici kis állomásról :-). 

A kicsi kocsit leraktuk tehát és buszra szálltunk. 40 perces utunk volt Ötvösig, ami vicces, mert a távolság - most néztem meg - 17 km.

Ötvösre érve meglepődtünk, hogy mennyire szép hely lehetett egykor -uradalmi épületek, kastély, majorság, stb. Sajnos totál lepusztult minden, egyedül a kis templom van jó állapotban. Ha rám szakad az ég már eldöntöttem, hogy ezeket az elhagyott régi magyar kúriákat fogom megvenni és rendbe tenni, utána pedig kultúrházzá alakítom, és lesz könyvtár, meg kávézó bennük. És mozi.
Ötvös nem egy metropolisz amúgy, íme a bizonyíték:
Szegény kis falunak már vasútállomása sincsen, nagy bánatunkra. Történt ugyanis, hogy mi nagy lelkesen elindultunk az első pecsétünkért, amit a Cartographiás kéktúra kalauzunk az Ötvös vasútállomáson jelez, a leírás még az aranyos vasutas bácsira is kitér. A bácsi biztos aranyos, csak már valahol máshol, mert a vasútállomáson zárt ajtók fogadtak minket. Borsó el is szomorodott, h akkor hiányozni fog egy stempli a füzetből. Ilyenkor ugyanis fotókkal kell igazolni meg nem cáfolható módon, h az adott helyen márpedig te jelen voltál, csak a pecsét nem.
Ötvös forgalmi KITÉRŐ- találó név, igaz?? :-)) Sebaj, búfelejtőként megebédeltük gondosan előkészített elemózsiánk jelentős részét,
majd feloperáltuk a kamáslikat. Milyen jól tettük. :-) Lesz még kaland, izgalom.....
Konstatálva, hogy kb. 4 km-t elbóklásztunk, tempósan haladtunk vissza az országút és a kék jel felé, mikor Borsónak megakadt a szeme egy felfestésen: kék kereszt (a kitérőnk) áthúzva, pecsét 1 km abba az irányba, amerre megyünk. Hát szupi! Nem marad üresen az ötvösi rublika!
Hamarosan az erdőben meg is lett a kóbor ládika.
Öröm, nevetés, irány tovább. Erdei ösvényen vitt az utunk, jó kis dagonyás, saras avarban, igazi paradicsom egy valamire való bakancsnak ez.
Egy szép ívű esésem után (nincs dokumentálva), a Borsó csúszott bele ebbe a pocsolyába itt fönt. Heh. Vicces volt. Borsó nagyon örült, hogy hála szupervízálló szerkójának szárazon megúszta. Ezzel az elégedettség érzéssel haladtunk tovább. Egy kis országút, majd hosszú egyenes földút következett. Mindez végig teljesen sík. Picit monoton. A Nap pedig januárt teljesen meghazudtoló módon sütött.
Földút és aszfaltút ismét váltotta egymást, még szerencse, hogy volt egy-két pocsolya.
Hamarosan beértünk Kisvásárhely településre, ami egy picike zsákfalu. A focipálya mellett ideális piknikező helyre leltünk, hát letelepedtünk. Uzsi, minden, egyszer csak felbukkant egy kutya.
....és hopp, az asztalon termett. :-) Igazán barátságos volt, és talán éhes, elkunyizta az összes kajánkat, majd a gazdi dudálására továbbállt. Mondanom sem kell a Borsó az utolsó szemig minden kaját nekiadott... :-) Igazi kutyabarát....

Azt mondja, ezen a képen olyan, mint az Aksi. :-)
Jó hosszú pihi után kerekedtünk fel újra, a faluban a haranglábnál pecsételtünk, egy picit a helyiekkel szóba elegyedtünk ("Merre lesz a séta?" "Sümegre" szerűen) aztán erőltetett menetre vettük a figurát, mert egyikünk sem szeretett volna a hátralévő országúti szakaszon sötétben bóklászni. Nagyon ügyesek is voltunk, szép naplementében gyalogoltunk a süvítő kocsik mellett a gyepes padkán.
 Ez amúgy kicsit bután van kitalálva, Tapolcánál és itt is, szerintem elég veszélyes és egyáltalán nem természetközeli élmény, de ezeken is túl kell lenni. Itt jut eszembe, eddigi túráink közül ez volt sajnos a legszemetesebb, szinte végig az úton bele-bele botlottunk illegális lerakatokba, és furcsa módon mindenfelé elszórva tévékbe.


 Ez nagyon elszomorító. Nekünk sincs tv-nk, de biztos van ennél jobb módja is az elválásnak.
A pszichiátriai intézet tábláját csak azért fotóztuk le, mert szerintünk nagyon durva. Szerintetek?
Nyírlak? ááááá.... :-)

Közben egyre jobban kivehető lett a szépséges sümegi vár.

A városba beérve a vasútállomásnak vettük az irányt, ahol utolsó napi pecsétünket is megkaptuk, mert szót fogadtunk a táblának:

Pontban 17.00-kor értünk vissza az autóhoz. A tényleges szakaszt 12.45-kor kezdve a négy és egynegyed óra több hosszú pihenővel teljesen reális teljesítmény, de, mint mindig, most is tagadhatatlanul eléggé elfáradtunk.

Egy kis órazene:

Szakasz hossza: 14,7 km.

Ténylegesen megtett út bénázásokkal: kb. 20 km.

Összesen eddig teljesítettünk: 139 km

A teljes kék túra 14,05 %-án vagyunk túl.

Térképen pedig:

Én egy bakancs vagyok. Őszintén mondom, nem értem miért, de a gazdám el szeretne ajándékozni. Azt mondja pici vagyok rá. (erre rájöhetett volna korábban is, de mindegy...) Így nézek ki originál fotón:

41-es a méretem. Nem rutinos bakancsvásárlóknak az a titkos infóm, hogy 40-es lábra való vagyok, belőlünk mindig egy számmal nagyobbat illik venni.

Szóval! Kedves barátok, és nem barátok, most már Encsa (saját) nevemben írva mondhatom, nagyon megvisel, hogy meg kell váljak életem harmadik (első igazán vízálló) túrabakancsától. Ő egy OLANG CORTINA baki, a webshop oldalakon ilyen szépeket írnak róla: 

Picit vicces leírás, de nem cáfolhatom. 

Ez egy középkategóriás baki, nem csúcstermék, de 20-30 km-ekre kiváló. Az én lábamat méret gondok miatt ennél hosszabb távon már megviselte, de eredetileg is tudtam sajnos, hogy picit rövid, elérte a lábujjam az elejét. Amúgy totál vízálló, kényelmes, szeretetreméltó. A talpa sem kopott el egyáltalán, semmi baja igazából.

Persze nem így néz ki, mint a képen, egy kicsit használtabb, de bárkinek (uniszex, úgyhogy fiúnak, lánynak) akinek 39-40-es lába van szívesen odaajándékozom. Fáj érte a szívem, hogy egy alagsori dobozban sínylődjön. Ennél többet érdemel! Kacér dombokra és ködlepte völgyekre született!

UI: Amúgy a blog fotónkon is őt láthatjátok. Hűséges társ volt....

Ilyen novembert sem láttam még! 11. hó 13-án, szombaton nem számítottam túl sok jóra, őszintén. Az előítéleteim becsaptak- az előre ítélkezés már csak ilyen:-) - csodálatos kirándulóidő volt. 

Felkerekedtünk hát, ismét, és ...kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be....'94-es Corsa - érzed...

Tapolcán autóbuszra váltottunk, Vállus fordulóig suhantunk.

A reggeli-délelőtti fényben lesétáltunk a faluig.

Vállus, ez az eldugott kis falvacska vaciúj úniós pénzes Hags játszótérrel rendelkezik, ahol teszthintázást kellett végeznem.

Rákóczit vállon veregettük, 

majd irány az erdő. Az őszi erdei sétában az avar a legjobb dolog. Itt sajnos nem volt túl mély, de azért lehetett bohóckodni...

Az erdőt mező váltotta, majd az Alsó-szőlőhegy pincesorához értünk. A kék ösvény mindenhol és félre nem érthető módon ki volt (és gondolom most is van) táblázva.

Mivel ebédidő közeledett letáboroztunk egy hajdan nagyon szép, mára kicsit lerobbant pince tövében. A kilátás nagyon pazar :-) volt. A szecsók pedig fenségesek. Gondosan előkészültünk már itthon. Külön kis dobozokba csomagoltuk az egyes feltéteket, olyan volt, mint a puccos svédasztalos fogadások, ahol végül mindenki kézzel, lábbal, állva, vagy a lépcsőre ülve két pofára majszolja az ennivalót. Csak itt kultúrkörben voltunk. :-) - ő meg én.

Sokáig gyönyörködtünk a kilátásban, nem akaródzott elindulni. Novemberben egy szál pulcsiban, a Naptól felmelegedett kövön sütkérezve csokiztunk, termoszból teát ittunk, beszélgettünk.

Teli pocakkal kissé nehézkesen indultam meg felfelé. Nem volt durva, olyan dombocska féle, szóval ki lehetett bírni. A Kő orra egy kis magaslat itt a hegyen, ezt is, mint általában az ilyeneket úgy éreztük jobb, ha megnézzük. Totál benőtte a "susnya" az utat, a tüskés ágak ráragadtak a ruhánkra, de hősiesen felküzdöttük magunkat, és ugyan a kilátás nem volt túl nagy szám, mert a fák a magaslat fölé nőttek már, azért volt itt szépség.

Kár, hogy sem a fényképész tudásunk, sem a kis nyonyó gépünk nem alkalmasak arra, hogy az ottani ősz végi fényeket hűen visszaadják, de a friss szellő nyoma azért látszik, ugye? :-)

A Kő orráról lemászva tök izgalmas rész következett. Sima erdőnek hinné első ránézésre az ember- és az is. De! Az eső áztatta földön a mély avar eltakart mindent.....húúúúúúúhhhh..... 

Valójában tök nagy sár volt, az avar eszetlenül csúszott, fától fáig kellett futni-csúszni, nagyon kalandos volt, de azért picit féltem is, nehogy kimenjen valamelyikünk bokája, itt az erdő közepén. Ügyesek voltunk, így tovább haladhattunk a 2-es pályára a a kalandparkban. Mindenféle útakadály következett.

Ez nagyon vicces rész volt. Sajnos az érdekes fele a kirándulásnak itt be is fejeződött. Na, jó, Lesenceistvánd faluba tartva mellénk szegődött egy loncsos kutyus, ő nagyon aranyos volt. Jó hosszan jött velünk, már kezdtem érte aggódni, hogy nehogy elkeveredjen, bár végülis kutya...

Innen is üdvözlünk, bozontos! 

A faluközpontban igényes kis pihenő van, na kaptunk az alkalmon és uzsonnáztunk. Volt nálunk házi boci mobil süti, amit Anditól tanultam és amúgy a Borsó imádja. Ezt is bevágtuk. Kellett is az energia, mert mostantól ASZFALT! pfúj, hát ezt nem szeretjük. És! Ami tök durva, hogy végig, Tapolcáig. Az aszfalt még csak elmenne, de a közút szélén, keresztezve a 84-est, hajaj...

Sebaj, alternatív megoldásokkal- szervízút féle, majd árokpart- végül alig kellett a kocsiktól félve baktatni a betonon.

Azért a naplemente rettentő szép volt.

Tapolcára a laktanyánál ér be a kék túrista. Érdekes érzés itt keresztülvágni. Nyomasztó, talán ez a legjobb szó. Nem tudom pontosan, van e még itt katonaság, elég lepukkant minden, de ez nem zárja ki, hogy masíroznak a falak mögött. Készítettünk néhány furcsa képet, a kék túra java részén nem ilyet szokás.

Innen már nem messze volt a belváros, ahol a kocsit hagytuk. Mire visszaértünk be is sötétedett - hát igen, ilyenkor már nem árt számolni a rövid nappalokkal. Összességében nem ez volt a legcsodálatosabb szakasz eddigi kirándulásaink során, de az ebédidő a napsütéssel és a kilátással mindenképp örök emlék marad, és persze mi, ahogy mindig, most is jól szórakoztunk.  :-)

Teljesített szakasz(ka) hossza: 14,4 km
Összesen eddig teljesítettünk: 124,3 km-t.
Ez a teljes kéktúra 12,38 %-a.

Térképen:
Vállus-Tapolca
Sümeg-Tapolca

Vissza az időben ismét: 2010. április 17-én az eddigi kéktúrázásunk legmonotonabb és egyben leghosszabb szakaszát teljesítettük. Kicsit nehéz is írni róla - és ezt foghatom arra, hogy több, mint fél éve volt, de szerintem nem ez a fő ok. Nem örülök, hogy ezt kell mondjam, de azon túl, hogy a természetben lenni mindig jó és, hogy nagyon szép napsütéses időnk volt csak az tette kellemessé ezt a napot, hogy együtt voltunk és végig szórakoztattuk egymást.

Sárváron szálltunk meg egy igazán tuti apartmanban (http://www.eszallas.hu/room_3470.html?pic=1). Jó helyen van, nem is drága, szóval tényleg ajánljuk, ha erre jártok. 

Sárvárról jó korán vonattal átutaztunk Kőszegre.

Kőszeg városát délről északra átszeltük, majd a települést észak-keleten elhagyva rátértünk az Ólmodi útra. Innentől az egyik földútról mentünk a másikra. 

Többségük hosszú-hosszú nyíl egyenes nyiladékban haladt, végig az erdőben. Nem mondom szép volt, de állati unalmas is. Ami kicsit izgivé tette azért, az a rendszerváltás előtti "fíling", ugyanis itt anno, a büszke "cocializmusban" határsáv húzódott. Szerencsére én még tojáshéjas voltam eme csúfos, vasfüggönyös időkben, ettől tehát nem rossz, hanem valami kalandos, retronosztalgikus érzés fogott el a táblákat látván.

Volt széles irtás is, ahol -húúúúúuuuh- a szögesdrótos áthatolhatatlan kerítés állt egykor - homokcsapdák, meg minden.....

Igazából tudom, ez egyáltalán nem volt akkoriban vicces, így utólag legfeljebb érdekes,  sőt manapság  már inkább mindegy.

Tehát csak mentünk, és mentünk, nem nagyon van mit írni. Közben letérve a kékről megnéztünk egy forrást, Őz-kút a neve. Nem rossz.

A tavaszi ébredező erdő azért nagyon szép látványt nyújtott.

15 és fél km után elértük Tömörd izgalmas falvát, amire őszintén azt kell mondanom, hogy nem emlékszem, de a Borsó szerint szép volt. Itt hatalmas, másfél órás piknikezést tartottunk.

Innentől rövidre fogom. Mivel a bakancsom (a lábbelikről majd külön bejegyzést írok egyszer, mert megérdemlik) szóval az aznap rajtam lévő gonosz bakancs feltörte a lábam, így a maradék huszonvalahány kilométer picit nehézkes volt. És nagyon uncsiiiiiiiiiiiii, továbbra is. Kérdeztem most Borsót, mit írna, azt mondja semmire nem emlékszik. Ez kb. jellemző is erre a túrára.

Volt egy patak "ugrás"- ez minősült a nap egyik fénypontjának,

és még szép erdők, amik tetszettek nekünk...

Az Ablánci malomcsárda, ami a napunk második pecsételő helye volt és ahol jó kis kávézást terveztem,  zárva volt. Brrrrr...innen már az a fázis jött amikor az ember csak röhög, annyira szenved. A jobb lábam nem éreztem, Borsó jól volt, de nagyon elfáradt ő is. Szelestére beérve a holtponthatáron kiderült, hogy a vasútállomás a falu legdélebbi végén van - a vonat mindjárt jön - ROHANÁS!

Az utolsó pár száz méteren tényleg futottunk, végül is nem volt annyira gáz, inkább vicces. A vonat nem ment közvetlenül Sárvárra-Porpácon át kellett szállni, majdnem egy óra várakozással. A következő képek ennek az 50 perc dekkolásnak a legszolidabb emlékei.

Minden jó, ha a vége jó. A fáradtságtól megnövekedett infantilizmussal eltengettük az időt, hazavonatoztunk Sárvárra, majd betontuskó módjára bedőltünk az ágyba. Másnap, lévén, hogy lesántultam a hálátlan bakancsomtól (amit egyébként nem szerettem, és ezt megérezhette) csak városnézés, mise és sütizés jutott. Nem bánta sem a Borsó sem én.

 A teljesített szakasz hivatalos hossza: 35,4 km

Hozzáadva a vasúttól vasútig: 37,9 km

Kőszeg-Szeleste térképen.

Lent pedig Írottkőtől Szelestéig térképen.