Lelkes vándorlók vagyunk, jártunk már erre-arra, külön, együtt, társaságban, 2esben. Szeretjük az erdőt, a mezőt, a falut, várost, vonatozást, buszozást, legfőképp a gyaloglást, a csendet, útközbeni beszélgetéseket. 2010. tavaszán döntöttük el, nekiindulunk az Országos Kéktúrának. Mindezekről és sok másról, még magunk sem tudjuk, mi mindenről írunk majd Nektek, magunknak.
Napok óta várom, hogy legyen idő, erő és affinitás a beszámoláshoz. Eljött végre. :-)
Büszkén jelentem, 2011. május 7-én végigcsináltuk életünk első teljesítmény túráját. Nagyszerű volt! (fúú, de ritkán használjuk ezt: "nagyszerű", :-) nem baj néha kell a sok király, meg állat közé, igaz?) Biztos a TELJESÍTMÉNY szó miatt, de teljes lázban égtünk, nagy lelkesedéssel és lendülettel indultunk az ábrahámhegyi vasútállomástól. A regisztrációkor kaptunk itinert (kis füzet a túra útvonalról, megállópontjairól, távolságokról, magasságokról) és vaníliás krémtúrót :-). Az ellátás amúgy végig kiváló volt, szinte minden megállópontnál volt kaja, pia, kedves, jó fej rendezőség tagok, minden ami kell.
Ábrahámhegyet elhagyva az első pecsételőhelyünk a Salföldi kolostorrom lábánál volt. Pecsét, rudi, irány megnézni az egykori pálos kolostorromot.
A kolostor után egy kicsit "itt a piros, hol a pirost" játszottunk, mert a piros turista jelzésen kellett továbbhaladnunk. A Tóti-hegy felé haladva nagy szőlőültetvényeket kereszteztünk.
A Nap hét ágra sütött, a kedvünk is irtó jó volt. :-) Útközben minden nemű és korú túrázóval találkoztunk, voltak idős, de nagyon szívós emberek, voltak felszereltek, divatos ridikülös csajok, bicajosok (bár ők más útvonalon). Sokan voltunk.
A Tóti hegyre felmászni durva volt. Az utolsó szakasz nagyon meredek, csúszós rész volt, figyelni kellett, totál ziháltam mire felértünk, de megérte. Minden irányba gyönyörű panoráma nyílt fentről, íme két kép: az egyik a Balcsi felé, a másik a Csobánc irányába.
Itt fent a tetőn megebédeltünk, majd elindultunk lefelé. Érdekes, nekem le a hegyről sokkal hosszabbnak tűnt az út, mint fel, pedig ez pont fordítva szokott lenni, mindenesetre a csúszós, meredek részen egész könnyen lejöttünk, sokkal rosszabbra számítottam. A következő igazolópont felé haladva tehenekkel futottunk össze.
A salföldi természetvédelmi majornál megint jó sokan összegyűltünk, pecsét után bementünk a majorba körülnézni. Én szeretem ezt a helyet nagyon, már sokszor voltam, de még sokszor is jönnék :-) Érdemes egy Káli-medencés kirándulás keretén belül megnézni. Lehet kocsikázni, állatokat nézegetni, fűszerkert tippeket lopni....
Itt jó sokat elidőztünk, ezért kicsit kilépve folytattuk utunkat Kékkút felé. A túra végigvezet a szép kis községen, majd fel Kari bácsi kilátójához. Itt voltak a túra legjobb pillanatai. Kari bácsiról a túrafüzet elején egy tök megható bevezető mesél, sajnos már nem él, de a hegyén, a kilátója lábánál olyan meghitt, kellemes, megnyugtató hangulatú buli volt, teljesen magával ragadott minket, leültünk a fűbe és csak hallgattuk, hogy énekelnek.
A községet elhagyva a kékkúti Theodora forrás következett. Rég jártam erre, azóta szépen kiépítették.
Megtöltöttük a palackjainkat és nekivágtunk a medencének. Innen a következő 10 km réteken és legelőkön vezetett tovább, érintettük a kiszáradással fenyegetett, nagyon gazdag madárvilágú Kornyi-tavat és a közvetlenül mellette lévő, számomra még mindig talány szerű szoborcsoportot.
Kereszteztük a Kővágóörs és Köveskál közötti összekötő utat, önpecsételtünk a Sóstókáli templomromnál. Húúúh, ez is rettentő hangulatos volt, és volt pásztor és kutyák és nyáj. :-) Volt a távolban Hegyestű... :-)
Kővágóörs határában van egy kis kőtenger, bár szerintem a Salföld melletti, pláne a szentbékkállai nagyobbak és szebbek, de ez is jó volt.
A falun átsétálva egy csomó jó kéményfotót csinált a Borsó, mert ő azokat nagyon szereti ám .... :-)
Az utolsó pecsételőhely a Fülöp-hegyen a Millenniumi kilátóban volt. Erről a Fülöp-hegyről előzőleg mindenki olyan rettegve beszélt, hogy fel kell még kapaszkodni rá, meg hasonlók, hogy délután 4-5 körül, már kellően fáradtan volt bennünk félsz vele kapcsolatban. Végül pozitív csalódás lett: hosszan elnyúló, de enyhén emelkedő út vezetett fel és a kilátók esetén megszokott utolsó hirtelen kaptatós szakasz is elmaradt. Fellépcsőztünk hát a Pelényi Gyula által tervezett kilátó tetejére.
Jó volt ott fent. Annyira szép helyek vannak ebben a kis országban és magával ragadott az érzés, amit a Balcsinál amúgy is gyakran érzek: ez a miénk. :-) Olyan jó, hogy ide születtünk.
A Fülöp-hegy déli lábánál már Révfülöp várt ránk. Itt lekanyarogtunk a túra finish-ébe, ahol megkaptuk az utolsó pecsétet és boldogan átvettük az emléklapokat és a kitűzőket.
Elsétáltunk a legközelebbi cukrászdához :-) süti, fagyi,
aztán irány a vonat vissza Ábrahámhegy felé, ahol fáradtan és elégedetten ültünk át a kicsikocsiba és hazadöcögtünk a naplementében.
Napunk fotója:
Sifi nagyon figyelmes volt és jelezte, hogy ugyan nem tudnak május 7-én csatlakozni hozzánk, de pont aznap rendezik a tervezett útvonalunk közelében a Káli-túrát.
Ezen most nagyon fellelkesedtünk!
Sajnos úgy néz ki, hogy a közös kirándulásból 2-en kirándulunk lesz, senki nem igen ér rá szombaton. Sebaj, majd egyszer máskor.
Nos. Pont ezen tanakodva már át akartuk tervezni az útvonalat, hogy akkor máshol megyünk, kicsit hosszabbat, mikor láttuk e felettébb hasznos megjegyzésed Gergely :-).
Az igazat megvallva még sosem teljesítmény túráztunk, a Borsó meg teljesen be van indulva, hogy szeretne már jelvényt. :-)
Két hete hétvégén a tervezett túra időhiány miatt elmaradt, de hogy a várva várt tavasz beköszöntét mégis méltóképp fogadjuk leugrottunk a Kis-Balcsihoz Tánciékkal, négyesben. Egyik kedvenc-kedvenc helyem ez a környék (ez is :-) (amúgy anno a diplomatervem is a Kis-Balaton térségével kapcsolatosan készítettem).
Irtó jó meleg időnk volt, Tánci hozott madaras könyvet, de tulajdonképpen ő maga simán egy madárhatározóval felért, szóval jók voltak a paraméterek.
Először a madárleső bunkikhoz mentünk, amiket ha jól emlékszem svájci építészmérnök hallgatók készítettek. Ez nincs kitáblázva a közútról, de ha Balatonmagyaród felé haladsz északról, Balatonhídvégnél átérve a Zala hídon szinte azonnal van egy kis leágazás jobbra. Ezen kell bemenni, majd a parkolóban hagyva a kocsit átsétálhatsz a zsilipen, amivel az I. tározó vízszintjét szabályozzák...
....és akkor már meg is látod ezt:
Mivel egész későn, olyan 11 körül értünk oda, sajnos nem volt túl sok madár, mert ők főleg korán reggel figyelhetők meg itt, de így is láttunk kacsákat, szárcsát, kárókatonát, gémeket, meg még mást is, csak már nem emlékszem.
Itt jó nagy sétát tettünk, igaz csak a bicajúton, mert a gátakra, meg az izgi részekre a természetvédelmi területen kizárólag engedéllyel lehet bemenni, nekünk meg nem volt és hát tiszteletben tartjuk az előírást, és az élővilág nyugalmát. :-)
Ezután tehát átugrottunk a Kányavári-szigetre, ahol piknikeztünk, nézelődtünk,
majd a Búbos vöcsök tanösvényen végigérve mindenkiben megfogalmazódott a gondolat: kéne egy kávé....(Tánciban nem, mert ő nem kávézik). Így a sziget után Balatonmagyaródon a kiskocsma teraszán kávézgattunk, közben beborult az ég, ezért napunk harmadik célpontját a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot most kihagytuk, de ha arra jártok mindenképpen nézzétek meg, tök jó :-).
Ja! A lényeget meg nem mondom! LÁTTUNK HERMELINT! Irtó aranyos volt, átugrált a kerékpárúton, jó sokáig néztük, meg ő is minket, de a fotók nem sikerültek róla sajna, ezért letöltöttem egyet, ilyen édi:
Már nem alszunk sokat április 16-ig, amikor a korábban már említett Káptalantóti-Csobánc-Mindszentkálla-Szentbékkálla szakaszra sort kerítünk, és mikorra szívesen látunk titeket, kirándulni vágyó barátainkat.
Most nézegettem az időjárás előrejelzést, hát.....határeset, de én igazából nem bízom az ilyen hosszútávú időjóslásban. Meglátjuk majd. Ha csak nem zuhog, útnak indulunk.
Nagy izgalommal várjuk ezt a túrát, szerintem nagyon szép útvonal, a Csobánc -kéktúrától függetlenül- nekem az egyik kedvenc helyem, annyira szép a kilátás a Balcsira.
(forrás: balcsi.net)
Remélem csatlakoztok! Nem hiszem, hogy nagyon megszerveznénk a dolgot, így elsőre azt mondom, Káptalantótiban vmi központi helyen (italbolt, ilyesmi :-) találkozunk, szerintem mondjuk 9 körül, de még pontosítunk. :-) Innen gyalog megyünk tovább, illetve egy autókombinációs megoldással eljuttatunk egy kocsit a végállomásra, hogy a túra végeztével a sofőrök ebbe zsúfolódva elmehessenek a többi autóért és vissza értünk. :-)
Kész logisztika :-)
Nos! Részletesen ebben a korábbi bejegyzésben írtam le mindent. Bakancsot fel, gyertek minél többen!
Mi -magunkból kiindulva- azt hittük, hogy a kéktúra fogalom mindenki számára, de legalábbis a saját és nálunk idősebb korosztály számára egyértelmű. Ha valahol szóba került és akadtak olyanok, akik mégsem tudták miről beszélünk, gondoltuk elég, ha annyit mondunk: "tuuuuudooood, a Másfélmillió lépés Mo-on.....". DE. Nem. Naívan meglepődve kell mondjam, rengeteg ismerősünk nincs képben, hogy mi a bánat is ez, így kicsit ad hoc módon most döntöttem el, írok erről.
Na jó, ez így ebben a formában nem is igaz - a you tube-on hallgattam a fenti sorozat számomra őrületesen nosztalgikus zenéjét és így jutott mindez eszembe.
Tehát.
Nem tudom, más is élt-e át hasonlókat, de nekem (a tesóimmal egyetemben) gyerekkoromban szinte kötelességszerűen kellett a tv előtt ülnöm és néznem a Rockenbauer Pált, akiről a papi nagy és mély áhítattal, komoly hangon mondta, hogy A ROCKENBAUER PÁÁÁÁL. Persze mondanom sem kell, hogy abszolút nem izgatott minket a téma, hogy homályos felvételeken egy csomó pacák megy a réten, meg ősöreg tatákkal dumál számunkra full ismeretlen kihalófélben lévő szakmákról. Totál untuk, és alig vártuk, hogy mehessünk A zene viszont....azt mindig imádtuk.
Ez idővel ennyiben is maradt, tudtam, hogy "jaaaj, igen, gyerekkoromban"..."volt az az ismeretterjesztő sorozat"...stb. Legalább képben voltam, mi az a kéktúra, más haszna nem volt. Aztán az egyetemen elkezdtünk túrázgatni, kirándulgatni. Rákattantam. Majd jött a Borsó és mondta, hogy "húúúú, mennyire szeretnék egyszer végigmenni az OKT-n". Nos. Ennyi, és most megyünk.
Szóval következzék először néhány hivatkozás, ahol száraz és kevésbé száraz módon tényszerű adatokat ismerhettek meg mindarról amit fent leírtam:
Február 6-án, vasárnapi napon 4-en indultunk útnak. Társult hozzánk a Fanni és a Tánci, így a Gérce-Hosszúpereszteg falvak közötti túrát nem kis örömünkre dupla-párban jártuk végig.
A szokásos hátulütője a dolognak- a korai kelés- most is megvolt- hétkor (amiből majdnem fél nyolc lett) indultunk itthonról. Hosszúperesztegen letettük az autót és buszra szálltunk. Irtó hideg volt a megállóban, de elszórakoztunk (lásd Tánci) míg vártuk a járatot:
Gércén kezdtük az aznapi papír szerint - és kivételesen ténylegesen is - 24 km-es szakaszt. Mit is kell tudnunk Gércéről? Vas megyében a Kemeneshát középső részén fekvő aranyos kis falu, középkori eredetű, de a barokk idején átépített templomocskával, kör alaprajzú könyvtárral és Kismackó nevű kiskocsmával. Ezentúl érdekesség még, hogy van itt katolikus és evangélikus templom és temető is külön, így 2 templommal és 2 temetővel is rendelkezik a község. Néhány kép az evangélikus templomról....:
a könyvtárról...:
no és a Kismackóról:
Focipályájuk is van a gérceieknek, a tábla pedig erre mutat:
Elhagyva Gércét hamar elértük a Rózsáskerti erdészházat, ahol a nap második pecsétje is bekerült a füzeteinkbe. (az első a Kismackóban volt isteni kapucsínó kíséretében- tök jó hely, helyi alakokkal)
Az erdőben, melyben továbbhaladtunk aktív gazdálkodás, fakitermelés folyik.
Elkészítettük egykor majd megjelenő folklór lemezünk borítóját :-),
majd folytatva utunk elértük az erdőbarát Scherg házaspár sírját, ahol elgondolkodtunk, és továbbmentünk.
Az erdőben haladtunk, sütött a Nap, beszélgettünk, őzikék futottak át előttünk az úton. Húúúú, nagyon izgi volt. Gyönyörűek voltak, kecsesen szökkentek át és még sokáig láttuk őket a nyílt földeken. Időközben már mind nagyon éhesek lettünk, így nemsokára, a Banyafa tisztását elérve meg is pihentünk és tízóraiztunk. Szép kis pihenő, vannak asztalok, padok, és kidőlt banyafa.
Nyílegyenes erdei úton gyalogoltunk tovább egészen a Hidegkúti vadászházig. Kulturált és igényes épületegyüttes, külön rendezvényházzal, zárt udvarral, szóval le a kalappal...a belinkelt oldalon rá lehet keresni az árakra is, biztos érdemes egy nyugodt hétvégét itt eltölteni.
Mi pecsételés után továbbmentünk dél-kelet felé véve az irányt. Több merőleges forduló után egyszer csak váratlan csörtetésre lettünk figyelmesek - egy hatalmas szarvas dübörgött el egészen közel hozzánk a sűrű csemeteerdőben, látni csak picit láttam, de a lábainak dobogása sokáig jól kivehetően hallatszott. A fiúk teljesen lázba jöttek. Egy kisebb kaptató következett, amire nem annyira emlékszem, ugyanis épp holtpontom volt.
Akarok kicsit erről is írni. Néha - bármennyire szeretem a túrázást - van egy 5-10 perc, amikor csak menetelek és azon gondolkodom, hogy ezt most mért is csinálom... fura érzés, legfőképp bosszantó, mert ilyenkor szinte nevetségesnek érzem, hogy képes vagyok vasárnap 6-kor kelni, majd egész nap kutyagolni, hogy lássak néhány fát, meg bokrot. Ezen aztán elmélázok, majd egyszer csak meglátok, vagy hallok valamit, amit sehol máshol nem láthatnék, hallhatnék, csak itt az erdőben, vagy beleszippantok a levegőbe és szétfeszül a friss levegő a tüdőmben, vagy valami hasonlóan költői dolog történik velem és kész. Rájövök, hogy hiába éltem át sok nagyszerű, izgalmas, őrült, menő, költséges, vagy akármilyen dolgot, ehhez fogható örömöt és élményt nekem, nekünk nem sok más okoz.
Néha az erdőben az emberből filozófus is lesz - ahogy nézed a természet életét, az események szabad ég alatti zajlását hajlamossá válhatsz messzemenő gondolatokig eljutni, alapvető értékeket magadnak megfogalmazni, bonyolulttól az egészen leegyszerűsödő érzésekig, életig elérni. És akkor megnyugszol. És ez akkor nagyon jó.
Hát bocs emberek, ez csak kijött belőlem, most meg már nem törlöm ki. :-)
Szóval, jött egy újabb kidőlt hatalmas fa, meg még egy.
Kőszórásos úton jó sokat gyalogolva beértünk Káld faluba. Szégyen szemre ezt a települést nem igen néztük meg, pedig két helyi kastélyt és haranglábat is jelez a térkép itt. Mi sietősen betértünk a megafüstös Korona kocsmába, durván gyorsan pecsételtünk és a település dél-nyugati végénél elhagytuk a falut.
Azaz, dehogy, történt még valami. :-) Borsót nem kevéssé zavarba hozta ugyanis egy túlfűtött (remélhetőleg szuka) kutya.
A történteken elnevetgélve földútra tértünk. Innentől monotonabb szakasz következett, sima földút, homokos földút, szárazabb és sarasabb utak váltották egymást. Voltak jó kilátások és szarvascsorda a távolban.
Az utolsó pár kilométert Hosszúpereszteg előtt szántón átvágva tettük meg. Mit mondhatnék, ez borzasztó hosszúnak tűnt.
Hosszúpereszteg községben aztán kissé kinyúlva, semmit meg nem nézve a pecsételős kocsmát, a Tar büfét céloztuk meg. Jól is tettük, az Arsenal drukker kocsmáros nagyon aranyos, jó fej volt, aznapi uccsó kapucsínónkat a Liverpool-Chelsea meccset nézve ittuk meg. Vicces volt, mert végülis az egész túrát azért tettük erre a napra, hogy a Borsónak még véletlenül se legyen esélye látni a meccset... nem akart idegeskedni. Itthon aztán látva, hogy 1-0-ra nyertünk mindenki nagyon boldogan tért nyugovóra. Jó túra volt.
